"Egy hete ismertem meg nagyon sajnálom hogy nem lehetem sokáig a barátja mindig vidám volt és az égből most is néz és mosolyog sokat gondolok rá az isten nyugasztalja"

"Hulló könnyekkel állok sírod felett,
a koporsó bezárta legdrágább kincsemet.
Megállt egy szív, mely élni vágyott.
Csak az idő múlik, feledni nem lehet.
Nehéz az életet élni nélküled.
Felejteni téged soha nem lehet.
Ha a bús napjaim le fognak telni,
Oda vágyom hozzád megpihenni."

"Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél. Nem haltál meg, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, ha látni akarunk csak felnézünk az égre. A csillagok között utazol tovább, ott várj ránk, ha időnk lejárt."

"Minden halállal elvész valaki,ami értékes és helyettesíthetetlen"

"Csak átutazó vagyok itt, e földön
Egy utas, aki utazik tovább
A napjaimat oly vidáman töltöm
És nem várok az élettől csodát

A boldogságot megköszönöm szépen
A csalódások nem bántanak rég
Az embereket mosolyogva nézem
Mert nekik soha semmi nem elég

Nem elég, mert tudják, hogy ők is útitársak
Csak átutazók, olyanok mint én
Szünetelenül mindig több, és több kincs után vágynak
Amíg egyszer kialszik a fény

Mindnyájan átutazók vagyunk itt, e földön
Ha jól végezzük, ami reánk vár
Az emlékünk majd sok- sok emberöltőn
Úgy ragyog, mint fénylő napsugár"

"Ha valakit elveszítettünk, akit szerettünk, a lélek azonosulással gyógyul. Egyszer csak észrevesszük, hogy bizonyos tulajdonságait, mozdulatait öntudatlanul is átvettük annak, akit nehéz elengedni. Valami apró gesztust, hangsúlyt vagy mindennapi szokást. Például úgy terítünk, úgy hajtjuk össze a szalvétát, ahogy az elhunyt édesanyánk tette. Valamit föltámasztunk abból, aki elment. A pszichológia ma már tudja: akkor ér véget a gyász időszaka, az elengedés folyamata, amikor az ember azt veszi észre magán, hogy valamit pont úgy csinál, ahogy a számára fontos, általa elveszített személy annak idején, és ráeszmél arra, hogy egy darabkát belőle beépített az énjébe. Őt már nem kapja vissza, de valamit belőle mégis megőrizhet haláláig. Így folyamatosan össze vagyunk kötve mindazokkal, akiket valaha szerettünk, mert a lelkünkben ott van az emlékük, és a viselkedésünkben néhány motívum, amiről tán magunk se tudunk, mert nem tudatosítottuk ezeket. De ha megfigyeljük, rájöhetünk, hogy mit támaszto"

"A halál nem jelent semmit. Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál, Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
folytasd kacagásod, nevessünk együtt, mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is hallható volt.
Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék a gondolataidon kívül.? csak mert a szemed nem lát...
Nem vagyok messze, ne gondold. Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg is fogod találni a lelkemet, és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves... ha lehet, töröld le könnyeidet
és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem."

"Ó, állj meg itt, s gondolj rám, idegen!
Voltam én is, mint te, oly eleven.
S leszel te is halott, mint én vagyok.
Készülj: vár rád a sír s az angyalok."

Erick Knight

"Szüleim emlékére

Semmi sem olyan, mint volt rég, szép.
Nézek vakon,árván, fölöttem az ég kék.
De nem olyan már semmi sem, mint volt,
Bánatokkal megtelve az égbolt...."

saját vers /részlet/

"Utolsó órákban
/Édesanyámhoz/

Fényes homlokod megvillant az éjben, leszállt a
Földről drága életed!-magad mögött hagytad
minden elvedet, mondatod-örök tanulságnak.
Utolsó óráidban is szelíd voltál: szeretet..."

saját vers /részlet/