"Hol van az a csillag, amely Hozzád vezet?
Hol van az a madár, amely énekli a Neved?
Hol van az a szellő, mely összekócól Téged?
Hol van az az utca, amely örzi Lépted?
Hol van az az éj, mely ringatja az Álmod?
Hol van az az út vége, ahol majd meg kell állnom?
Merre induljak, ha majd mennem kell?
Hol lesz a végcél, ahová érkeznem kell?
Ott ahol testben nem, de lélekben Létezel!"

"Szebb és jobb életről álmodtál, de sajnos megint csalódtál. Találd meg most Örök álmodban amire vágytál!"

"Elfelejteni téged nem lehet, csak megtanulni élni nélküled :-("

"Béke, s mérhetetlen nyugalom borult a tájra,
Angyalként tündökölt a hópelyhek tánca.
Elvittek tőlem …- ….maguk közé,
Oda, ahol békét lelhettél….

Nincs már fájdalom, nincs már betegség,
Csak az én szívem vérzik, mely lassan felemészt….
Az évek tova szállnak ….. elmentél már,
De érzem, hogy velem vagy, bennem élsz tovább.

Múlnak a percek, a napok,
S én azóta is csak arra gondolok-
Miért is döntött ily fájón az ég?
Hisz annyira kellettél volna még!

Gyermek voltam, s kellett volna még a jó Anya,
S most gyermekemnek drága jó Nagymama!
S ha a kisfiam karját szeretőn nyakamra fonja,
Érzem, hogy te is átölelsz, hogy velünk vagy.

És kellett volna sokkal több idő,
Meghálálni mindazt, amit Ő
Értem és értünk áldozott,
Hogy életembe annyi fényt hozott.

Azt, hogy szeretett, óvott és védett,
Megköszönni az életet.
S bár meghálálnom mindezt nincs remény,
Anyukám, örökké szeretni foglak én!"

"A feleség, aki eltemeti férjét; a férj, aki eltemeti feleségét: özvegy.
A gyermek, aki elveszíti szüleit: árva.
- Ám nincs szó, amely megnevezné a szülőt, aki sírba fekteti gyermekét."

"Míg jövőjét építettük
Sorsa el volt döntve rég.
Megkívánta, elszerette
Tőlünk a hatalmas ég.

Nem törődve semmit azzal,
Hogy szívünknek fájni fog:
Jöttek érte s mosolyogva,
Vitték el az angyalok!"

"Gondoljrámvirág. Mostantól fiam sírját borítják. Miért épp nekem kell megérnem e gonosz napokat? A fiú odavész, az öreg tengeti napjait. Miért kell megérnem, hogy lássam házam végnapjait? Szülőnek nem való gyermekét temetni."

"Sokat szenvedtél és nem mutattad, könnyeid titokban tartottad, szenvedésed véget ért, nyugodj békében az Istenért!"

Saját

"Elmentél otthonról, nem gondoltál rosszra, szeretteidhez soha többé nem térhettél vissza."

"Hagyd nyitva az ajtót, hadd lássak egy kis fényt, egy cseppnyi világosságot, kis jelét annak, hogy vagytok, maradékát annak, hogy voltam."

Tadeusz Konwicki