| Keresés |
|
"Most szeress amíg Élek, Mert ha már nem leszek, Nem lesz esélyed!!!" |
|
"Szomorún égő szép, mécseseink lángja Vetül rá, szeretteink fénylő sírjára. Életük újra lepereg: gyertyafényben, Melyek a sírokon, lassan csonkig égnek. Az örök bánat táplálja e lángokat És hiány sző néha hiú ábrándokat. Soha nem jő haza már, hiába várjuk, Sosem lesz már előttünk, hiába látjuk Még néha, ahogy ránk mosolyog, mint régen. Üresség vágtáz csak, csikorgó keréken. Ahogy szól, oly kedvesen, lágyan még néha, Megrepedt szívünknek édes hagyatéka. Lassan körbeszőnek az emlékek minket, Jóleső ölelés, egy édes tekintet A múltból, hová már nem térhetünk vissza. Keserű könnyeink fekete föld issza. A szeretet tartja bennünk ezt a lángot, Mely emberivé teszi még e világot. Nem fújhatja el soha se vihar, se szél. Szeretteink helyett már csak a csend beszél. Mi megtartjuk magunknak a csodát: voltak. A többi élők számára, ők csak: holtak. Ők azok szívünknek, kik mindig is lesznek, Akkor is, mikor már ránk sem emlékeznek." |
|
"Hiányzol,még minden percben. Hiányzik mosolyod,és minden a tekinteted. Két szemed,mely ha rám nézett mindent rendben találtam. Fáj,hogy búcsú nélkül itt hagytál. És sajnálom,annyira sajnálom,hogy utolsó utadra nem kisértelek.:(" |
|
"Látjátok feleim,egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra.Megcsalt.Ismertük őt.Nem volt nagy és kiváló,csak szív,ami a szivünkhöz közel álló.De nincs már.Akár a föld.Jaj,összedőlt a kincstár." |
|
"Halottaknak napján, gondolkozz el, kérlek! Mennyire fontosak azok, akik élnek? Milyen gyakran gondolsz rájuk szeretettel? Jelenthet-e annyit, mint ki régen ment el? Ilyenkor az ember temetőbe jár ki, Elmúlt szeretteit véli megtalálni. Közben annyin élnek magányosan, távol, kire nem jut idő, kit a szív nem ápol.Pedig a halottak a szívünkben élnek. A hétköznapokba bőven beleférnek. M’ért nincs az élőkért ugyanilyen ünnep, ami lángra gyújtja apró mécsesünket. Aki elment, jól van, csak egy más világon, s nem tud örvendezni levágott virágon. Földdé porladt testet látogatsz a sírnál. Élőkért tehetnél, ahelyett, hogy sírnál!Oly sok a magányos, kinek nem jut semmi. Ki örülni tudna, ha tudnák szeretni. Ám ezt meg se látod - tudod – attól félek. Megbékélni kéne, s nem visz rá a lélek. Vársz, amíg késő lesz, mikor már nem bánthat, akkor száll szívedre, majd a gyász, a bánat. S jön halottak napja, s mész a temetőbe, bocsánatot kérni, s elbúcsúzni tőle… Aranyosi Ervin: Halottaknak napján" |
|
"Álmodtunk egy öregkort csodálatos szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet örök álom zárta le szemedet. Magaddal vitted a fényt a meleget, csak egy sugarat hagytál: az emlékedet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, most is élsz szívünkben, nem feledünk Téged." |
|
"Aznap este néztem a híreket, Káprázott a szemem, Uram mért látok rémeket? Ez valóban igaz volt élőben adták, Ahogy a legjobb barátomat egy fekete zsákba rakják... Nem volt benned félelem és nem hittél én nekem, Késő bánat a könny a temetéseden. Anyád üvöltött: Uram engedd be, mert vétkezett, Látlak az égbe fent, testvérem ég veled! Ott leszek melletted én mindig, meglásd! Egy igaz testvér az hű marad egy életen át A tejben, a vajban, a trében, a bajban Emlékezz rá, ott leszek én...!" |
|
"De emléke él és élni fog, míg az én szívem e földön dobog. Őrzöm a képét, a mosolyát, a hangját, s minden gesztusát. Őrzöm a mozdulatait, mely bennem él mind a mai napig, őrzöm a felém közvetített gondolatait, a nekem elsuttogott szavait. Mert nem halt meg ő, - én nékem…. csak messze távozott, hol meg nem érinthetem." |
|
"Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk." |
|
"Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet. Egy simogató kéz, egy sóhaj egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet. Amit Tőlünk senki, soha el nem vehet. Egy a reményünk, mely éltet és vezet. Hogy egyszer majd találkozunk Veled! Örök álomra hajtottad fejed, S én itt maradtam árván... Hogy megőrizzem emlékedet... “Az Ő szíve megpihent a miénk vérzik, a halál fájdalmát csak az élők érzik” Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk,ahol Ő van, oda. Az élet múlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk." |
