Hozzád száll
ez a lobbanó mécsláng,
s az éj sötétjén, lelkem mélyén izzó, messze fénylő szó.

Papa, ugye hallasz?
Papa, ugye láthatsz?
Papa, ugye látsz az éjen át?
Papa mondd, hogy itt vagy!
Papa, ugye szólsz majd?
Papa, ugye nem hagysz félnem többé. . . ?

Messzetűnő éveimből millió szempár néz vissza rám,
hová tűnt hát a pillantás, amellyel tőlem búcsúztál?
Az éj miért sötétebb?
A szél miért keményebb?
Mondd, miért rémít úgy minden most, hogy nem vagy már velem! ?

Papa, mondd hogy értesz,  
megbocsájtasz mindent!
Nem tehettem, hidd el semmi mást!

Hangom ahogy felszáll,  
eljut ugye Hozzád, áttörve az éj 
sok bolygó hangján. . .

Emlékszem a könyvekre, a hitre, melyre Te tanítottál,
de van- e könyv, amely segít legyőzni mindazt ami vár. . .
a fák ilyesztő árnyát, a Hold elárvult arcát?
Nézem mintha más lennék, s Te nem szólsz rám, Apám. . .

Papa, úgy szeretlek!
Papa, ugye érzed?
Várom, hogy egy csókkal 
szép, jó éjt kívánj!