Szia, apu. Hát itt vagyok.
Eljöttem, hogy lássalak.
S elmondjam, hogy minden este a kapuban vártalak.
Már nem haragszom, hogy nem jöttél,
megértem, hogy elköltöztél
Fényévekre messze tőlem,
csillagfények tengerébe,
A mindenható országába,
oda fel, egy szebb világba.
Figyelsz, apu? Kérdezhetek?
Nem zavarlak? Leülhetek?
Csak ide le, a keresztfádhoz.
Vagy ehhez a rózsaszálhoz.
Szíved legszebb virágához.
Ugye örülsz, hogy eljöttem?
Látod, milyen nagyra nőttem?
Tudod, apu, ha együtt lennénk,
egy pohár borral ünnepelnénk.
Mi férfiak kezet ráznánk,
s többé soha el nem válnánk.
Itt és most ezt nem tehetem.
De minden percben itt vagy velem.
Felkelő nap sugarában,
nyíló virág illatában,
Reggel együtt indulunk,
este együtt érkezünk,
S minden édes pillanatban összeér a két kezünk.

Egy szép reggelre gondolok, és mosolygok és meghalok.
Kéklett az ég, sütött a nap; mentem sötét fenyõk alatt.
Kezemet fogta jó apám; sárgarigó fütyült a fán.
Sárgarigó, huncut rigó, azt fütyülte, hogy élni jó;
Hogy élni jó, hogy élni szép, ha fogják az ember kezét.

Jó lenni nagynak, kicsinek, mindennek és mindenkinek,
Sárgarigónak legkivált, nagy kertben élni nyáron át,
Fenyõre szállni rangosan, fütyölni szépen, hangosan,
Hirdetni vígan szerteszét, hogy élni jó, hogy élni szép,
Ha fogják az ember kezét…

Egy szép reggelre gondolok, és mosolygok és meghalok.
Kék lesz az ég, ragyog a nap; megyek magas fenyõk alatt;
Kezemet fogja holt apám, s megszólal egy rigó a fán.
Azt mondja majd az a rigó, hogy élni szép, hogy élni jó;
De halni szebb és halni jobb, s én mosolygok és meghalok…

Itt állunk mind, úgy hallgatunk.
Mit mondhatnánk? Nincs szavunk.
Szíved nem él, hová lettél?
Egyedül mentél.

Már csak emlék, kedves a kép,
Úgy nevettünk nem oly rég.
Tiéd sok tárgy, velünk maradt,
Itt voltál, igaz.

Most búcsúzunk, most sírhatunk,
Nem ölel  két karunk.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.
Fagyott a föüld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.

Megrendülten gondolunk rád,
Nen hisszük el, hiogy nincs tovább.
Lehunyt szemed nem látja már:
Mindenütt virág.

Kint alszol majd a hideg télben,
Eszünkbe jutsz néha éjjel.
Nem vagy többé, nincs ilyen más,
Egyetlen voltál.

Itt állunk mind, úgy hallgatunk.
Mit mondhatnánk? Nincs szavunk.
Szíved nem él, hová lettél?
Egyedül mentél.

Már csak emlék, kedves a kép,
Úgy nevettünk nem oly rég.
Tiéd sok tárgy, velünk maradt,
Itt voltál, igaz.

Most búcsúzunk, most sírhatunk,
Nem ölel  két karunk.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.
Fagyott a föüld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.

Megrendülten gondolunk rád,
Nen hisszük el, hiogy nincs tovább.
Lehunyt szemed nem látja már:
Mindenütt virág.

Kint alszol majd a hideg télben,
Eszünkbe jutsz néha éjjel.
Nem vagy többé, nincs ilyen más,
Egyetlen voltál.