Régi emlék árnya villan, felbukkan egy arc, egy kép,
Amíg itt járunk, köztünk élsz, nem feled szív és ész.

Ott leszel a hajnali fényben, a megvillanó tó tükrén
Tűnő pillanatokból így kérsz részt, nem feled szív és ész.

Földi erő nem köt már. Száll szabadon, suhan, szárnyal a szív.
Az alkony pírja enyhet ád - nem ijeszthet ránk a sötét,
Mosolyod fénye bennünk él.

Véget ért az út, min jártál, nyugalom és béke vár,
De a szívekben itt vagy még, senki se lát, de élsz.

Csillagok közt jár a lelked, varázslatos színeket látsz,
Fönn a Hold sugarán könnyen lépsz, senki se lát, de élsz.

Csillagon túl nézz most ránk! Könnyeket oszlat a fény- fátyol.
Az éj nyugalma vigaszt ád, hisz` az árnyát váltja a fény,
Ezer emlék őriz, ne félj!