Mert annyira szeretlek. . .

 

Ádám, emlékszem arra a napra, amikor egy nagy műtéted után megkértem a barátod, mondja el, bogy sikerült, minden rendben van- e. És Te nem engedted, mert saját magad akartad nekem elmondani, hogy minden rendben lesz. Éppen csak felébredtél. Annyira jó voltál, azt hittem Veled semmi rossz nem történhet. De a sors másképp döntött. Az idő nem gyógyítja a lelkünket, talán csak védi, hogy ne rokkanjunk bele. Mégsincs nap, hogy ne jutnàl eszembe és ne könyörögnék a Jóistenhez, hogy adja vissza nekem Őt, akin Te annyit segítettél. Örökké várni fogok és szeretni mindkettőtöket.  

 Vannak emberek az életben, akiket képtelenek vagyunk elfelejteni.

 

 

 

 

 "Életemben először éreztem meg, mit jelent a soha szó. . . naponta százszor is kimondjuk ezt a szót, de nem is tudjuk, mit beszélünk, amíg nem találkozunk egy igazi " soha többé"- vel. (. . . ) De amikor olyan valaki hal meg, akit szerettünk. . . akkor, elhihetik, nagyon is jól megértjük, hogy mit jelent, és ez nagyon- nagyon- nagyon fáj. Olyan, mint egy tűzijáték, amely váratlanul kialszik, és minden sötétségbe borul.

 

 

 

 

 

 

 Sose múlik el (. . . ) a fájdalom. A sebek behegednek, és már nem mindig érzed úgy, mintha egy kés mélyedne beléd. De amikor a legkevésbé számítasz rá, beléd hasít a fájdalom, hogy emlékeztessen, sosem leszel már ugyanaz.