Az én édesanyám
Galamblelkű asszony,
Életfáján Isten
Sok rózsát fakasszon.
Sugaras a lelke
S a szíve nemesfém
Ez drága színarany
Az meg szelíd napfény.
Megszokott imáját
Mikor mondogatja
Az égben is értem
Jár a gondolatja.
Én édes jó anyámnak
Földön párja nincsen
Nagy szeretetéért
Mind a két kezével
Áldja meg az Isten.
Meghalt a jó anyám,
Olyan régen is már,
Emlékeim olyanok,
Mint halvány napsugár.

                                   Édesanyám!

Elhagytad a házat, amit úgy szerettél. Itthagytál mindent, amiért küzdöttél.

Most már nélküled jön el a tavasz, a nyár, az ősz a tél. De bármilyen szép is nélküled, már nem lessz ugyanaz! Bocsássd meg ha valamit hibáztunk!

Nem tudtunk megmenteni, pedig próbáltunk! Kérjük az istent hogy jól bánjon veled, Helyettünk az angyalok simogassák fejed. Olyan drága voltál nekünk, hogy azt nem pótolja senki. Lelkünk sebeit, nem gyógyítja semmi!   

"Nincs a napnak egyetlen órája,
Hogy ne gondolnánk fájó szívvel reája.
Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk,
Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk.
Az ész megérti, de a szív soha,
Ha egyszer mi is elmegyünk ahol Ő van, oda.
Az élet elmúlik, de akit szeretünk,
Arra életünk végéig könnyes szemmel emlékezünk! "

"Mikor rózsát látok,
Te jutsz az eszembe,
ha nevedet hallom,  
könny szökik a szemembe.
Nehogy azt hidd,
hogy el fogunk feledni,
mert mi Téged,  
örökké fogunk szeretni! "

Őrangyalom, most ez órán  Jöjj el kérlek, ide hozzám,  

Égből szállva, fölldre érve, Repülj lelkem közelébe.

Segíts, hogy a gondok fátylán, Ha magamtól nem is látnám 

Fényed hozzám átragyogjon , Kedves lelked körbefogjon.  

Old fel lelkem száz bilincsét, Hozd el hozzám most a békét,  

Hogyha szólsz azt meghallhassam, Vagy ha jelt adsz megkaphassam!

" Szerettem volna még élni köztetek,
de a sors másképp rendelkezett
küzdöttem, de már nem lehet
szeretteim, Isten veletek! "

" Virágerdő sűrűjében, pihen egy szív csendesen,
Rég nem dobbant családjáért, messze vitted Istenem.
Álmainkban találkozunk, lelked vár ránk odafent,
Hol uralkodik a hit, Békesség és szeretet,
Telhetnek a hónapok, múlhatnak az évek.
Mi örökké szeretünk és nem feledünk TÉGED! "

" Itt éltem én is köztetek.
Próbálgattam, hogy jó legyek.
Vittem terhet, sok éven át,
de nem hívtam soha a halált.
Hogy mégis eljött? - hát Istenem
másképp nem bírt el énvelem!
Ha hagytad volna, s még élhetek
Most együtt dalolnék véletek!

"Bár csak a kezembe tehetnéd kezed
Ujjaiddal ismét szorítanál
Vállamra hajtanád fejed
S ölelnélek ismét féltőn át
Nézném szemed tekintetét
Melyben látnám a megnyugvást
Hogy karom közt Téged nem érhet
Semmi baj hiszen féltőn vigyázok Rád
Emlékek kérlek hagyjátok hogy
Lelkem a lelkével szálljon
Zúgó szélben szép reménnyel
Egyszer még karomba zárhatom tán"

"Elcsitult a sziv ki értünk dobogott meg pihent a kéz ki értzünk dolgozott számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz mint a csillagok. "

"Ne búsuljatok, nekem, már nem fáj semmi ha, eljön az Csillagokkal tudok Nektek Üzeni, Tekintsetek fel az égre Ott fogok ragyogni. Szívetek egy egy Darabja vagyok, amit, Nem lehet Pótolni!

" Ha egy könnycsepp gördül végig az arcunkon,
Az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon. "

" Gondolok rád akkor is, mikor nem beszélek rólad.  
Ott vagy minden nevetésben, a szerető ölelésben.  
Ott vagy minden hallgatásban, a néma kiáltásban.  
Mikor fákon csiripelnek a madarak jelezvén,  
hogy ezzel is újra itt a tavasz.  
Ott vagy a nyíló virágokban, a reggeli napsugárban,  
A hajnali ébredésben, az éjszakai csendben.  
Ott vagy minden rezzenésben, az érintésben,  
A viharban hajladozó fákban, minden percben és órában.  
Itt vagy velünk, tudom. . . , érzem,  
Bár a szemem nem lát téged! "

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként. "

"Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. . .
Így hát búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek! "

"Ezen a napon minden más,
Mélyen érint meg a gyász.
Nincs már velünk együtt,
Kit nagyon szerettünk,
Eszembe jutnak az együtt töltött napok
Fülemben újra megcsendült a hangod.
Szinte látom minden mozdulatod,
Nem is tudhatod, mennyire fáj hiányod.
Gyertyákat gyújtunk és mécseseket,
Ezek a fények világítsanak Neked.
Örök világosságban - békességben nyugodj,
Soha el nem felejtünk, biztosan Tudod. "

"Sötét sír lett az én otthonom,
egyet se búsulj, hisz nem itt lakom.
Madárral szállok fenn a magas égen,
kis halakkal táncolok tenger kék mélyében.

Felébredek reggelente a ragyogó nappal,
világítok éjszakában a kövér holddal.
Széllel megbököm, ki értem szomorú,
esővel mosom tisztára, ha könnye csordul.

Téli estéken hópelyhekben láthatsz,
tavasszal nyíló virágokkal díszítem szobádat.
Együtt csobbanunk forró nyári napokon,
tovább menő utatok, falevelekkel tarkítom.

Látod, nem tűntem én el, csak messzebbre mentem.
Ott vagyok a fűben, fában, most is itt vagyok csak egy más világban.
Lelkem él és élni fog, nem számít ki mit is mond.
Várlak barátim, várlak titeket,
nyitom majd a kaput, de addig ti még sokáig éljetek. "