Csillagok közt élsz már,
angyalok közt jársz.
Ott, hol a csendből épül a vár,
s igaz lelkedre Isten vigyáz már.
Uram, adj neki örök nyugodalmat,
s egy csendes felhőn párnát.
Fogadd be őt Uram,
s vigyázd örök álmát!

Ki tudja én mit érzek?
Nehéz e kérdés, mit kérdek?
Ki tudja, miért félek?
Kitől, s az milyen lélek?
Ki tudja, miért vagyok?
Bánatim miért ily nagyok?
Ki tudja meddig élek?
Mikor száll ki belőlem a lélek?
Ki tudja miért tanulok?
Az életben hova, s mikor jutok?
Ki tudja az életben mi értelem,
Mikor sosincsen kegyelem?
Ki tudja, hol itt a szeretet, a hála,
Mikor mindennek van ára?
Ki tudja, miért kell lenni?
Hol, mikor, s mit kell tenni?
Ki tudja merre menjek?
Az álmaim hol lehetnek?
Ki tudja hol keressem őket –
Az életemben az állomásfőket?
Ki tudja miért nem szeret?
Szerelmünk miért nem mehet?
Ki tudja, hol a beteljesült Vágy?
Biztos, hogy helye nem az ágy!
Ki tudja, miért enyészek
Itt a porban, hol mindenki lenézhet?
Ki tudja, hol a végzet?
Miért, s minek élek?
Ki tudja, hol, mikor, miért, merre?
Ennek mikor jutok a végére?
                                 / karamatya /
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 

AYHAN GÖKHAN: Mátyás. Víziszony.
Karády Mátyás emlékére
Gerevich Andrásnak

Utolsó találkozások, első találkozás.
Emlékszem rá, mintha meg se történt volna.
Hittél a férfiszerelemben, s a nők
beléd szerettek. A beszéd visszafolyna,
megállna, megállítanám az egyetemi ebédlőben,
ahol utoljára láttuk egymást. Most már csak
én látlak téged. Véget ért a nézésed, s nézem
a felidézhető arcon áteső árnyék hol ér véget.
Nem emlékszel rá többé, én emlékszem rá mától,
hogy írtál egy verset és elutaztál viccből Prágába,
bekéredzkedtél egy szálloda fürdőszobájába,
nevettél és nevettettél másokat, körbe-körbe.
Lemostad magadról az utazást, s később
az életet mostad le magadról az uszoda vizében.
Fejest ugrottál az árnyékodat imbolygató vízbe.
Fejest ugrottál a szívrohamba, megállítottad az időt.
Elégették a tested. Ez is egy formája a szeretetnek.
Gyereked soha nem lett volna, s te is gyerek maradtál. Igen.