Az arca vékony, beteg, halovány,
pirult szeme már nem ad könnyeket.
Szegény Apám, ő is ott áll a sírnál,
Suttog vagy sír a többi résztvevő
A koporsó két korhadt lécen vár már,
S enyhén borul rám a szemfedő.
A kapa csendül, pereg a homok,
" Ne még! " sikít fel szegény jó Anyám,
A pap egy halk imádságot mormog
Sírnak mind. . . a hantok hullnak rám.
A sírtól messzi még hull a homok.
Távolról. . . úgy, hogy más ne lássa meg,
egy fának dőlve valaki zokog
egy lány sirat ott egy holt életet.