Sétálj egyet a parkban, hol egy fűzfa áll, ülj le egy padra és hallgasd halk szavát. Hallgasd az öreg fűz suttogó szavát, érezd a válladon ágai simítását. Érted- e, hogy mit üzen a szél? Érzed- e szívedben a hiány érzetét? Szemedben könnyek gyűlnek- e még? A szememben könnyek miért éget még? Hogy könnyeim elrejtsem, lehajtom fejem, ne lássa senki, hogy még mindig szenvedek. Csak Te látod öreg fűz, hogy hiányzik nekem, halk szava és gyengéd érintése, Édesanyám meleg tekintete. Öreg fűz érinti arcom, szemem becsukom, gondolatban Édesanyám keze pihen az arcomon.