De mi, akik ismertük Éva nénit tudjuk jól, hogy vele kapcsolatban ez a mondat mennyire igaz.

Csodálatos ember, igazi egyéniség volt ő.

Jó volt együtt lenni vele. Életöröm sugárzott belőle, melynek köszönhetően mindig felvidította maga körül az embereket.

Ugyanakkor észrevette azt is, ha valakinek rossz kedve volt. Ilyenkor négyszemközti beszélgetésben igyekezett 
megvigasztalni, jókedvre deríteni az illetőt.

Én személy szerint nagyon sok emberséget tanultam tőle.

Emlékszem, mindig nagyokat nevettünk a vele történt sztorikon, melyeket örömmel és öniróniával tudott megosztani velünk. 

Felnézek az égre. Gyönyörűszép fehér felhők ragyognak az égbolton. A szellő lágyan megsimogatja vigasztalásképp az arcomat.

Mintha kacagást hallanék onnan, fentről. Valószínűleg az égiek dőlnek a nevetéstől, miközben Éva néni meséli a történeteit.

Irigység fog el. Vajon melyik sztorijáról maradok le éppen?