Emlékkép

Rohan az idő, a fájdalom mégsem  enyhül, hanem mélyül,
Miközben emléked napról napra, egyre tovább szépül.

Arcod felvillan mindig, csukott szemmel bármerre nézek,
S bár nem tettem tán semmi rosszat, gyötrő bűntudatot érzek.

Tábornokát elveszítő, tanácstalan sereg vagyunk nélküled,
Nincs még, ki képes lenne betölteni a Te vezető helyed.

Azt hiszem, a jövőben a helyes út a békesség, a megnyugvás lehet,
Mígnem lelkünk "odaát" majd újra összetalálkozhat veled.

Most még a tehetetlenség, a fájdalom, a keserűség feszít belül,
Meddig tart ez így? Tán valamikor, egyszercsak ez is kiderül.

Szinte minden virágod túlélte a hosszú, forró nyarat,
Mégsem tudunk örülni neki, mert velünk a hiányod marad.

Bármily szörnyű a tudat, el kell engednünk, hogy saját utadon, apu után mehess,
Kivel földi életed legnagyobb részét leélted, vele újra együtt lehess.

Köszönet Édesanyánknak

Ezután már csak egy gyönyörű emlék lehetsz nekem,
Nem láthatlak többé, de a szívemben mindig itt leszel velem.

Elbúcsúztattunk Téged  méltón, a gyarló, fájdalmas, földi világtól,
Mert meggyötört tested  végleg  kimerült az élet viharától.

Kint voltam ma sírotoknál, mint minden évben ezen a napon,
Tudod, amíg járni tudok, ezt soha többé ki nem hagyom.

Ott vagytok már mind, kiknek véréből származom,
Ott próbálom gyógyítani, végtelen nagy bánatom.

Nehezebb lett minden, súlyos teher nyomja vállaim,
De lelki segítségeddel meg kell valósítanom függő dolgaim.

Mert még utolsó napjaidon is tanítottál, hogy ez után egy jobb ember legyek,
Meghálálni nem tudom már, de ez úton is, mindent köszönök Neked!

Magány

Haladok a járdán magányosan, és egyre gyötör egy ijesztő rémkép,

Ha látni akarlak Titeket, nincs már más, csak pár, színes fénykép,

Akárhányszor felnézek, a könnyeken át annyit látok, hogy az ég szürke, nem kék,
És felteszem magamban a kérdést, miért nem éltek, még, még, még?

Korán itthagytatok minket mindketten, két rövid év alatt,
Kiszaladt lábunk alól a biztonság, egy szemvillanás alatt.

Most itt állunk mélán, az egyensúlyt keresve múlt és jövő között,
Kétségek, kérdések és bánat gyötör, frissen hantolt sírotok fölött.

Valóban csak ennyi az élet,  nem marad más hátra, csak az emlékezés?
Ennyit ért a sok harc, a munka, a több hónapnyi szenvedés?

Hiába küzdöttetek érte, h nekünk mindenünk meglegyen,
Mi semmit sem tehetünk értetek, csak gyászolunk egy sírhelyen?