Itt állunk megrendülten, mert egy váratlan pillanat örökre magával ragadott téged. Nem voltunk felkészülve erre. Bár tudtuk, hogy egyszer ennek meg kell történnie, mégsem gondoltuk, hogy ez az egyszer már most lesz. Talán sosincs olyan pillanat ami jó lenne, ami megfelelő lenne az ilyen fajta elengedésre. Itt állunk és emlékezünk…rád emlékszünk, akit a halál kiragadott az élet áramlatából és neked már nem volt erőd megharcolni vele. Elfogadtad, hogy időd lejárt, s menned kell. Te talán tudtad, hogy így lesz, mi nem számoltunk ezzel.

Itt állunk és már nem látunk, nem tudunk érinteni téged. Elmentél egy olyan helyre, ahova emberi kéz már el nem érhet…távol vagy, és ezt a távolságot minden pillanatban érezzük jelenleg. Ez a távolság megszólítja, előhívja a régi emlékeket, gyermekkori éveket. A gyermekkort, azt az időt amikor velünk voltál, gondoskodtál, vigyáztál ránk, megóvtál minket. Megtanítottál minket az életre, szerepekre, hogy egyszer majd mi is odaadhassuk ezt valakinek, a gyermekeinknek.

Emlékszünk a közösen töltött percekre, évekre és mindeközben szívünk egyre jobban megtelik szeretettel. Emlékszünk arra, amikor felnőtté kellett válni, a szülői házat el kellet hagyni, még most is érezzük, milyen nehéz is volt ez. Minden lépéssel távolodtunk, egyre ritkábban és homályosabban láttunk téged, már nem gyermek szemmel néztünk. Már láttuk azt is, hogy milyen vagy emberként, hogy talán neked is vannak hibáid. Megláttuk ezeket és távolodtunk, mert ez az élet rendje, hiszen felnőttünk. Családot alapítottunk, gyermekeink születtek, lett saját otthonunk. Sokáig azt hittük, a gyermekkoron túl vagyunk.

Azt hittük, mert rendben mentek a dolgok, mindenki élte azt, amit az élet kínált, adott neki. Most, hogy megváltoztak a dolgok, vissza kell fordulni, pillanatokra újra gyermekké kell válni. Látjuk és érezzük most újra a nagyságodat, hogy milyen óriás voltál számunkra, hiszen hiány ami betölti most szívünket, leírhatatlan. Felismertük ezt a fájdalmat és most látjuk igazán, hogy milyen óriás is egy Anya. Az Anya, aki életet ad, aki elringat, aki megvéd a bajban. Ő az, aki feláldozza önmagát, ha a gyermeke szükségét érzi, ha baj van.

Itt állunk és emlékezünk, emlékszünk helyzetekre, pillanatokra, amikor ott voltál és megóvtál minket, amikor elég volt egy-egy megnyugtató tekintet. Itt állunk fájdalommal telítve, mert soha többet nem érezhetjük már ezt. A halál betört az életünkbe és magával ragadott téged. Elvitt tőlünk téged. Tudjuk, hogy te készen álltál erre és a lehető legjobb pillanatban érkezett. Próbáljuk megérteni ezt. Tudjuk, hogy jó helyen vagy, hogy neked így könnyebb. Mi a mai napon azért gyűltünk össze, hogy elbúcsúzzunk és szeretettel elengedjünk téged. Elengedjünk az utadra, oda ahova most egyedül kell menned.

Itt állunk és próbálunk elengedni, de nagyon nehezen megy… Mit jelent egyáltalán elengedni?!

Elengedni annyit jelent, mint odaadni. Odaadni mindazt ami volt, ami régi. Régi helyzeteket, embereket, gondolatokat és érzéseket. És főként régi hiedelmeket. Hiedelmeket arról, hogy mit-hogyan kell és nem kell csinálni. Arról, hogy mit-hogyan kell megélni. Arról, hogy egyáltalán miért is kell élni…

Elengedni annyit jelent, megérteni. Megérteni mindazt, ami volt és látni, hogy már túl vagyunk rajta. Nem megállni, tovább menni, újra élni, létezni, örülni és boldognak lenni. Akarni és merni élni. Meglátni azt, hogy valamit kinőttünk, valamin túl vagyunk, azt, hogy mostantól már pontosan ugyanúgy mi sem akarjuk.

Elengedni annyit jelent, hogy megengedni. Megengedni magunknak a változást, azt, hogy mássá válhatunk. Levethetjük eddigi szerepeinket és új ruhákba bújhatunk, új darabokban játszhatunk. Elengedni annyit jelent, hogy térdre borulunk, ujjainkat imára kulcsoljuk és feladjuk. Feladjuk oda, ahová tartozik, ahova való… Letérdelünk,és ezzel belátjuk azt, hogy mi mindent megtettünk és a végére jutottunk…nincs több ötletünk, mindent megpróbáltunk. Térdelünk és imádkozunk. Egyszerre kifelé és befelé. Kifelé valami nagyobbnak, többnek, hogy segítsen meg és befelé önmagunknak, hogy engedjük a segítséget, hogy ne álljunk ellen. Önmaguknak azért, hogy valóban képesek legyünk elengedni mindazt, ami menni szeretne, helyet adni ezzel mindannak ami megérkezni szeretne.

Elengedni annyit jelent, hogy térdelünk és egyenletesen lélegzünk. Figyelünk. Önmagunkra és mindarra, ami körülvesz minket. Látjuk, halljuk, érezzük. Mindent az érzékszerveinkre bízunk. Amikor ezt tesszük, amikor így elengedünk, akkor egyszer csak megszületünk. Megszületünk egy teljesen új minőségben. Egy új hittel és szemlélettel szívünkben, lelkünkben. Mélyen magunkban megérezzük, hogy minden rendben van úgy ahogy van. Egy ártatlan gyermek örömével és kíváncsiságával tekintünk ki újra a világra és meglátjuk a csodákat benne. Mert csodák vannak…

A Mindenség, Isten megszólít minket. És tulajdonképpen visszaadja mindazt amit elengedtünk, csak másképpen, mint mi szerettük, gondoltuk volna. Egy teljesen más, új minőségben. Úgy kapjuk meg, hogy mindenkinek, minden egyes szereplőnek jó legyen! Isten nem néz külön téged és engem, ő az Egységet nézi, a Mindenséget, azt hogy ott REND legyen! Amikor a REND helyre áll az életedben azt látni, érezni, tudni fogod… Megnyílik, kitárul a szíved az életnek. Az élet millió arcával feltárul előtted és te már nem csak nézed értetlenül, hanem válogatás nélkül befogadsz mindent.

Elengedni annyi, mint megbízni a Mindenségben, Istenben! Kezébe adni életünket feltételek nélkül, elvárások nélkül, tudva, hogy úgyis az történik, amire készen állunk, amire igazán szükségünk van.

Itt állunk most igaz hittel a szívünkben, hogy minden jól történt és csak azt tudjuk mondani: KÖSZÖNÖM ISTENEM!

Itt állunk, a gyermekeidként állunk most itt és búcsúzunk tőled. Köszönünk neked mindent! Köszönjük az életet, amit adtál nekünk, és most, hogy búcsúzunk megígérjük, hogy kihozunk az életünkből valami nagyon jót, így emlékezve rád, a te emlékedre! Most, hogy búcsút vettünk tőled, életed és sorsod előtt meghajolunk és szeretettel elengedünk. Elengedünk és mi is megyünk.

Megyünk tovább a felnőtt életünkbe. Odaadjuk mindazt, amit tudunk és adhatunk a mi gyermekeinknek. S tudjuk, egyszer majd eljön az az idő, amikor a gyermekeink tőlünk búcsúznak ugyanígy el…s tudhatjuk, hogy te akkor ott leszel és várni fogsz minket nagy-nagy szeretettel! Újra találkozni fogunk. Addig is a szívünkbe zárunk és emlékszünk. Emlékszünk mindenre, ami te voltál a mi életünkben. Itt állunk,és az utolsó utadra kísérünk téged. Sajnos mi ennél többet már nem tehetünk érted…

Szeretettel elengedünk, tudjuk, hogy a köztünk meglévő szeretet örökre összeköt minket!

Szerető gyermekeid : Timea,Fecó,Katalin