Legyen ez az oldal emlék a két kisbabámnak  akik nem születhettek meg mert méhen kívűl voltak, de akkor is az én kis anyalkáim lesznek örökké, és nagyon szeretem őket! Hiányoztok! ! !


Meghalt kisbabánink szülei vagyunk. Elvesztett pici Angyalkáink pihe- puha felhőkön lógatják aprócska lábaikat, és vigyáznak ránk. Ők már nincsenek velünk, de szívünkben örökké élnek. Múlt éjjel, miközben aludni próbáltam, fiam hangját hallottam. Kinyitottam a szemem és körülnéztem, de nem láttam őt. Azt mondta: anyu, hallgass meg, kérlek, meg kell értened, hogy Isten nem vett el tőled, csak megfogta a kezemet. Amikor a fájdalomtól felkiáltottam abban a pillanatban, amikor meghaltam, Isten lejött hozzám, megfogta a kezem és maga mellé vont. Maga mellé vont és megszabadított a nyomorúságtól és fájdalomtól. A testem annyira sérült volt belül, hogy soha nem lehettem volna az, aki régen. Földi létem végetért, megtaláltam a boldogságot. Megtaláltam a válaszokat az álmaimra és mindenre, ami lehettem volna. Annyira szeretlek, annyira hiányzol, mindig a közeledben leszek. A testem örökre elment, de a lelkem soha nem hal meg! És ezért, tovább kell lépned, élni a napjaidat. Csak értsd meg: Isten nem vett el toled, csak megfogta a kezem.  

" Anya, akinek holt gyermeke van, Csak fél szemével néz a napba már, A másik szeme túl a Mindenen Holt gyermeke távol nyomában jár. Anya, akinek holt gyermeke van, Csak félig él, lehúzza őt egy sír S mikor élő fiára mosolyog, Az egyik szeme akkor is csak sír. " " Hiányzol. . . Hát várj reám, Várj és a karomban tartalak. . . egy nap talán! Karomba foglak és örökre foglak. Ezerszer mondom majd el: Szeretlek Kisangyal" " Emlékezzetek, milyen lehettem volna veletek. Emlékezzetek, s kérlek ne felejtsetek. Emlékezzetek, és a végen túl is szeressetek. Emlékezzetek, s akkor talán örökre veletek lehetek. "



Ma kellene megszületned drága első angyalkám! Szörnyen fáj hogy már a karomban tarthatnálak, de ehelyett csak az üresség és az emléked maradt! Soha nem feledlek, vigyázzatok egymásra odafent! Szeretlek benneteket! Anya


Mikor Rád gondolok, s behunyom szemem,
Szeretném hallani, hogy ezt mondod nekem:
- Anyu ne sírj, itt vagyok veled.
Nem mentem el, csak megpihenek.
Megpihen lelkem, s visszajövök hozzád.
Te csak bízz bennem, s meglátod,
Újra veled lesz a te boldogságod.
Tudom, hogy szerettek, én is benneteket.
Azt ígértem, „Odafentr ől figyellek titeket,
És vigyázok rátok” ez így is van. Tudjátok.
Anyu ne sírj, itt vagyok veled.
Letörlöm könnyed, s megfogom kezed.
Ha majd mélyen alszol, őrzöm álmodat.
Közben elmesélem mostani sorsomat.
Elmondom neked, hogy milyen itt élni,
És boldognak lenni.
Béke és boldogság vesz körül,
S örök szeretet, mely sugárzik felém tőletek.
Soha, soha ne feledjetek!

Ma egy éve hogy elszakítot tak tőlem még mindig nem tudom feldolgozni hogy nem lehetsz velem. Sajnálom, hogy csak egy ilyen kis ideig lehettem édesanyád, már az első perctől nagyon szerettelek és mindvégig bíztam a csodában hogy egyszer a karomban tarthatlak drága Kisbabám!

Itt vagyok, Anya, nézlek az égből
Majd idefenntről vigyázok Rád
Könnyeiddel én simítom arcod
Eljut hozzám minden imád.

Itt vagyok, Anya, ne félj, jól vagyok
Testem elhagytam, lelkem szabad
Felhőről felhőre ugrándozva
Egy csodás világ felé halad.

Hol nincs kín, bánat, égő fájdalom
Csak szeretet és mennyei fény
Itt vagyok, Anya, és egy sugáron
Eljövök Hozzád minden nap én.

Lelked érintem, álmod vigyázom
Örködni fogok léted felett
S örömmel nézek vissza a múltra
Hiszen annyira jó volt Veled.

Itt vagyok, Anya, suttogó szélként
Harmatc seppként egy fűszál hegyén
Szíved ha dobban. . . . . . velem lüktet
Ezért amíg élsz itt leszek én! !

Drága Kicsikéim! Minden nap gondolok rátok milyen lenne ha itt lennétek velem és a szívemben boldogság lenne e mérhetetlen fájdalom helyett, amit a hiányotok okoz! Soha nem fogom tudni feldolgozni hogy elveszítettelek Titeket! itt legalább van egy hely ami csak a Miénk! A Tiétek és az Enyém! Mert ezt úgysem értheti meg senki, hogy milyen szörnyű elveszíteni egy kisbabát, hát még kettőt. Itt  Veletek lehetek és senki nem zavar a gyászomban.
Szeretlek Benneteket Kicsi Angyalkáim! ! ! Anya



" Ne vádoljunk senkit a multért,
A vád már úgyis hasztalan.
Talán másképp lehetett volna, -
Most már. . . mindennek vége van! . . .
Úgy szeretnék zokogni, sírni
A sírra ébredt vágy felett, -
De ránézek fehér arcodra
S elfojtom, némán, könnyemet. "