Fények felé sietsz most a kikövezett úton,
hátra sem tekintesz, már nem aggódsz a múlton.
Emelt fővel fentről nézel, nagy - nagy messzeségből,
mi itt némán hallgatunk féltett büszkeségből.
Keserű a fájó búcsú, mardosó a bánat,
de Te csak menj, ha menned kell, tárd ki angyalszárnyad.
Búcsúznunk kell tőled, Te már szebb világba értél,
levetted a földi gúnyát, fényes angyalruhát vettél.