"Nincs abban semmi szentségtörés, ha a halált az élet részeként kezeljük. Az sem szentségtörő, ha nem sírunk egy temetésen. Vagy az, ha nyitva a koporsó, hogy meg lehessen nézni a halottat. Nincs szentségtörés a torban, nincs szentségtörés a temetés utáni nevetésben. Nincs szentségtörés abban sem, ha az özvegy vagy a gyászoló unoka nem visel feketét.

A gyász nem néma. A gyász pontosan ugyanannyira sokféle, mint az élet vagy a halál.

A gyász ordíthat, sírhat, nevethet, kiabálhat, de még poénkodhat is. És örülhet is annak, hogy élt az a valaki velünk, és szerethettük addig, amíg az élet ezt szabta ki."

"... aki meghalt az időben, úgy van fölöttünk, mint az ég..."

(Kosztolányi Dezső)