Ha Rád gondolok Mama, először a mosolyod jut eszembe. Aztán az, amikor azt mondtad: Ne aggódjál gyerekem, egy szikrát se!

És nem aggódtunk, mert tudtuk, drága, dolgos kezed elsimít mindent. Áldott jó szíved szeretett minket akkor is, ha nem érdemeltük meg. Nálad mindig volt számunkra egy tál étel, néhány jó szó, és miután veled beszéltünk, már nem is tűnt akkorának a baj, kilátástalannak a helyzet.

Gyakran voltunk rosszak, okoztunk fájdalmat, álmatlan éjszakákat Neked, de sosem panaszkodtál, Te csak szerettél minket rendületlenül.Ha most visszagondolok a Veled megélt gyerekkorra, egy porcukor illatú nagymamát látok kék pöttyös kendővel a fején, aki a semmiből is tudott palacsintatornyot építeni, akinek a keze alatt maguktól teremtek a rántott csirkecombok, és sosem volt ideje kihűlni a tűzhelynek...

Lassan két hete már, hogy elmentél, kihűlt a tűzhely is... Mi mégis, amíg élünk, így őrzünk Téged az emlékeinkben. Hallottam valahol, hogy: „Csak a szív gazdag, a szavak szegények”. A mi szívünk gazdagabb lett, mert benne élsz, a világ viszont biztosan szegényebb lett egy kivételes emberrel.