Halkak most a sóhajok, szomorúak a szemek, Gömbölyű a könnycsepp, mi arcunkon lepereg. Ahogy telnek az évek, üresek a napok, Hosszúak a hetek és szomorú vagyok, Minden napon megkérdezlek, de válaszod nincsen, Lelkemből az emlékek, s fényképed a kincsem. Mosollyal az arcodon, kitartóan, önzetlenül, Így maradtál meg bennem. . . ott, legbelül. Unokák is mosolyogva s szomorúan mondják, Ha papa itt lenne, megoldaná gondját. Szeretnének mindig odabújni hozzád, Csiklandósat játszani vagy játékukat hoznák. Mióta elmentél, már a fejünkre nőttek, Iskolai helyükre ma már mások jöttek. Nem is tudod, mennyi mindent hagytál itt, látod, Minden percben várunk vissza, mi vagyunk a családod. Várunk vissza, s hisszük, hogy közöttünk élsz, Vigyázol ránk odafentről, míg nyugovóra térsz. Napsugárral utazol hozzánk minden reggel, Így teszed ezt azóta is nagy szívvel, lélekkel.