Gyermekem Zolika Egyszer egy szép napon meg született gyermekem, Arca fehér mint a hó, szeme barna nagy dió. Haja fénylő napsugár, gyönyörű vagy Zolikám! Így neveztem gyermekem, Ölelgettem, dédelgettem, szeretettel becézgettem, széltől óvtam mindhiába! Két éves volt Zolika, az isten elszólította. Elment tőlem itt hagyott, nem maradt csak fájdalom! A fájdalom mely szívemben él, elviselni nem lehet! Könnyem csak pereg, pereg, az életem tönkrement. Szeretlek én ma is nagyon, drága kicsi Zolikám! A fájdalomba belehalok, nem ölellek soha már! Mit vétettem ó istenem, hogy e kínnal sújtasz engem? ! Mért vetted el gyermekem, ki az életem volt nekem? ! Most ott fekszik a sír mélyében, egyedül az éj sötétben. Szívem fáj ha rá gondolok, a fájdalomba bele halok! Sírköve egy hideg márvány  fejkövébe nagy vésés áll. Az van abba bele írva,   itt nyugszik a kis Zolika. Aludjál angyalkám  nyugodj békében Zolikám.

Az én KEDVESEM

 

Nyogodj békében drága jó édesanyám.

Férj, apa, nagypapa és kolléga. Sokunknak hiányzik.

 Az élet mily kegytlen, néha mily ostoba, Elment egy családtag, üres az otthona! Drága édesapa, após, nagyapa és dédapa, Emléked őrizzük, nem feledünk SOHA! A lelkünk szomorú, és könnycsepp a szemünkben, Elment egy családtag, bánat a szívünkben! Emléked megmarad, szívünk sosem feled, Búcsúzik Családod Isten veled! ! !

Férjét és gyermekeit szerető  feleség, édesanya, nagymama és anyós volt. NYUGODJON BÉKÉBEN.

Istenke, vedd térdedre Édesanyámat, ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt, ki adtál életet, adj neki most álmot, és mivel ígértél, szavadat kell állnod, mert ő mindig hitt és sose kételkedett, szájára suttogva vette a nevedet. Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen, s szemem gyönge hogy a semmibe tekintsen, hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve: helyettem nézzél be a mély sírgödörbe. . .

Szeretett fél tesvérem. Aki szeretőféj. és édesapa volt, és tesvér