„Oly sok idő telt el, mióta már nem vagy.
Hirtelen mentél el, mit nem foghat fel emberi agy.
Sokáig voltál, mégis kevés ideig,
Ha rád gondolok, csak egy percnek tűnik.
Szerettelek gyermekként lentről rád nézve,
A szemed fekete bogarában magam láttam benne.
Hozzád bújtam, mikor féltem, fáztam,
S te megnyugtattál a nyár viharában.
Simogattál, ha lelkem vágyott a kezeidre,
S esti csókot nyomtál lenyugvó szemeimre.
Betakartál az éjszaka sötét estéjén,
Ha elaludtam a fényes nap meséjén.
Tanítottál minden gyermeki percben,
S én szívtam magamba, veled járva a fellegekben.
Felnőttem. De egyre biztosan emlékszem.
Számomra hirtelen kerültél a halál kertjébe.
És most, amikor fejfádra régóta nézek,
Csak most jöttem rá, mily rövidek voltak
A gyermeki évek.
S hogy még mindig mennyire szeretlek téged!”
Tölts fel Te is képet a képgalériájába 
Új gyertya gyújtása 
Gyertyái (70 db) 
Üzenet küldése a gyertya gyújtójának 
Arra gondoltam, elutaznék az égbe,
Oda, abba a távoli messzeségbe.
A mennyország kapuján bekopognék halkan,
Hátha lenne valaki, ki segíthetne rajtam.
Kinyitná az ajtót egy meseszép Angyal,
Bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal.
Vállain szárnyak, glória a fején,
Angyal ő valóban, Isten mezején.
Megkérdezné tőlem: Hát te honnan jöttél?
Hisz még élsz, itt mit keresnél?
Elmondanám neki, hogy a szív szavát követtem,
Mert ideköltözött, kit oly nagyon szerettem.
Nem bírom már nélküle, csak látni szeretném,
Könnyes szemmel magamhoz ölelném.
Megcsókolnám arcát, kezét, lépte minden nyomát,
Csak hadd lássam egy percre csodás mosolyát.
De az Angyal így szól: Menj gyermek haza,
Kit szerettél, már itt az otthona.
Látni fogod Őt, csak hunyd le szépen szemed,
S akkor biztos, hogy rögtön észreveszed.
Azóta én csukott szemmel járok,
Mindennél szebb az, amit így látok.
Mert már Ő is egy meseszép Angyal,
Bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal!  | Oldala |
| | Üzenet küldése a gyertya gyújtójának |
 | Elküldöm egy ismerősömnek |
| | Új gyertya gyújtása |
| | Gyertyái (70 db) |
 | Gyertyái a térképen |
