„Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.

Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjt is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.    

Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted,
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.

S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.

"Uram, fogadd be Őt!
A jók közül volt...
Családjának élt,
A mindenünk volt..."               

"Mikor rózsát látok,
Te jutsz az eszembe,
ha nevedet hallom,
könny szökik a szemembe.

Nehogy azt hidd,
hogy el fogunk feledni,
mert mi Téged,
örökké fogunk szeretni!"

"Már nem vagyok más, csak egy égi jel.
Néha megjelenek neked, de gyorsan tűnök el.
Ott bujkálok mindenben!
A mosolyodban, s a könnyedben!
Néha veled vagyok, néha nem,
de fájdalommal élek örökre, s szüntelen!"

"Ha már nem vagyok
válassz egy csillagot,
mely átölel, ha kell
enyhíti bánatod!
Ha fénye rád ragyog,
érzed, hogy én vagyok...
Távolból figyellek,
mint te a kis csillagot
ha az éj eljön,
én mindig itt vagyok.  

"Elmenni nehéz volt, itt hagyni titeket,
de ezért ne fájjon értem a szívetek,
most már nem fáj semmi az álom szép,
majd a felhőkön át, találkozunk még."    

"Mikor erőm elhagyott és lelkem roskadozva vittem, 
csendesen és váratlanul átölelt az Isten"

Otthonunkban minden csupa némaság, Csöndes zavar.
Álmunkban sok régi emlék visszajár és felkavar!
Mint nappalra az éjjel, Hirtelen borult ránk a csend!
Messze vagy tőlünk, de emléked itt van közel!   

"Nem simogat kezed, nem mosolyog arcod,
hiába szólítunk nem halljuk már hangod.
Egy jaj szó, nem sok annyit nem mondtál,
csak elmentél a halál hosszú útján!
Szíved már nem fáj a miénk vérzik,
a fájdalmat, szenvedést szeretteid érzik!"        

„Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,
Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,
Amíg nem kopognak üresen a léptek...
Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,
Nem engednek tovább, vissza - visszatartanak!
Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!
S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...
Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,
Amíg nem kopognak üresen a léptek,
Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK ! „

"Már nincs holnap, csak ennyi volt az élet,
Sirassatok csendesen, én a szívetekben élek!" 

„Meggyújtok egy gyertyát Érted,
S közben azt kívánom, legyen
Nagyon Boldog mostani Életed.
Kérem a jó Istent, és az Angyalokat,
Segítsék mennybéli sorsodat.
Legyen minden pillanatod Boldog,
Ott már nem lehet semmi gondod.
Kiket itt hagytál, mindenki szeretett,
S ez a szeretet Téged boldoggá tehet.
Ez másképp nem is lehet, hiszen Téged,
Nagyon sok ember SZERETETT!!!”     

"Itt éltem én is köztetek.
Próbálgattam, hogy jó legyek.
Vittem terhet, sok éven át,
de nem hívtam soha a halált.
Hogy mégis eljött? - hát Istenem
másképp nem bírt el énvelem!
Ha hagyták volna, s még élhetek
Most együtt lennék véletek!"

Annyira fáj, hogy el sem mondhatom !  
Nem látom többé, s nem is hallhatom.  
Hiába érzem őt itt belül élénken,  
kezét felém nyújtva esdőn, félénken.  
Mardos a kín, hogy meg nem menthettelek,  
s mikor elmentél nem fogtam a kezed. 

„A fájdalmat leírni szavakkal nem lehet,  
Csak letörölni a könnyeket.  
S tudjuk, nem várod tőlünk, hogy sírjunk,  
Hisz te mindig oly vidám voltál.  
A könnycseppekkel harcokat vívunk,  
Mert távozásod nagyon fáj.  
Igaz, váratlanul hagytad itt e helyet,  
Míg te örök álmod alszod,  
Őrizzük a nekünk hagyott szép emlékeket. .  „

"Küzdöttem értetek szívvel és erővel,
de mint a büszke fák, végül ledőltem.
Most szívemből kérem tőletek,
Szeressétek egymást, mert én már nem leszek..."

Otthonunkban minden csupa némaság, Csöndes zavar.
Álmunkban sok régi emlék visszajár és felkavar!
Mint nappalra az éjjel, Hirtelen borult ránk a csend!
Messze vagy tőlünk, de emléked itt van közel!   

"Elbúcsúzom, ez a föld már nem az otthonom,
De a szívemet örökre nálatok hagyom."                         

"Nem simogat kezed, nem mosolyog arcod,
hiába szólítunk nem halljuk már hangod.
Egy jaj szó, nem sok annyit nem mondtál,
csak elmentél a halál hosszú útján!
Szíved már nem fáj a miénk vérzik,
a fájdalmat, szenvedést szeretteid érzik!"        

"Elmenni nehéz volt, itt hagyni titeket,
de ezért ne fájjon értem a szívetek,
most már nem fáj semmi az álom szép,
majd a felhőkön át, találkozunk még."    

       " A múltba visszanézve valami fáj,
valakit keresünk, aki nincs már.
Nélküled szomorú az élet,
és még most sem hisszük el,
hogy többé nem látunk Téged. "   

„… Ez a gyertya most érted égjen,
Ki fent laksz már a magas égben.
Ki vigyázol rám onnan fentről, 
S lelkemhez szólsz a végtelenből. 
Ez a gyertya most érted égjen,
Ki életed áldoztad értem, 
Ki meghaltál a szeretet oltárán,    
Pedig még oly fiatal voltál! . . .

" Álmodd az angyalok álmát,
Táncold az angyalok táncát,
Ne fájjon már semmi Neked
Ott fenn, a csillogó Égben.
Elsuttogom imám itt lenn,
Az Istent én csak erre kérem. "

" Ha tudtam volna, hogy utoljára lép ki az ajtón,
szorosan átöleltem volna, hogy ne hagyjon itt.
Ha tudtam volna, hogy utoljára mosolyog én rám,
visszamosolyogtam volna rá én is csendesen és némán.

Ha tudtam volna, hogy utoljára hallom a hangját,
figyeltem volna Rá, hogy halljam, ha érzem a hiányát.
Ha tudtam volna, hogy utoljára kér lehetetlent,
még ha tudom is, hogy hiába, megtettem volna mindent.

Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó álma,
vigyáztam volna, hogy nyugodtan még tovább álmodja.
Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó napja,
higgye és tudja, hogy szeretem, arra kértem volna. "