Sohasem gondoltam, pedig volt már kutyám,

hogy ilyen fájdalmas lesz egyszer az elválás.

Nem voltál sohasem ennyi ideig távol,

csak telnek a napok, és nem látlak sehol.

Mindenhol a szobában kereslek, kutatlak,

de nem válaszolsz már - kint hiába ugatnak.

Emléked örök, bár túl nagy a hiány,

soha nem feledlek el - drága kicsi kutyám.

Köszönöm az életnek, hogy e röpke időre csak,

de gazdád lehettem, jó hogy választottalak.

Utolsó napjaidban, két kis szemed világa,

Mindig engem követett,

Te szerettél úgy, mint senki,

Köszönöm a hitedet,

A tested elment tőlem,

De óriás lelked,

Bennem él tovább,

Nincs, szó arra mit érzek most,

Mert szeretlek egész életemen át,

Köszönöm, hogy voltál nekem,

és hogy a gazdád lehetek,

Ígérem hát becsülettel minden állatot

ugyanúgy szeretek.

Kedvenc madaradat

a szárnyaim alá veszem

 és a kóbor állatoknak,

 a vacsorám felét oda teszem!