amíg olyan fájdalom nem ér,
mely hatalmas, az égig ér,
és súlyával darabokra töri a szíved.
Van egy kép, ami soha nem fakul el,
S a lelkünkből kitörölhetetlen.
Van egy szív, mely átölel,
S a végtelen távolon át is rád figyel.
Van egy érzés, amely soha nem halványul el,
E m l é k e z é s.
Várlak. . . és nem jössz, Szólítalak. . . és nem felelsz,
Kereslek. . . és nem talállak. . .
Várlak. . . várlak. . . várlak. . .
(édesanya)
Az élet elmúlik, de az emlékek élnek,
S míg élünk, őrizzük őket. . . .
Örök szeretettel a szívünkben.
Szívemben mindig ott élsz,
lelkemnek már része vagy,
nem számít most a távolság,
Magad vagy bennem a gondolat.
Virág és gyertya kezemben,
bennem csak halk sóhajok,
egy - egy gyertyát gyújtok,
lángjába én is beleolvadok.
Melegség járja át a szívem,
érzem szinte közelségedet,
lassan becsukom a szemem,
oly jó hinni itt vagy velem.
Sírodra teszem a virágot,
a szél zúgását hallgatom,
nyugodjon békében lelked,
örökké hiányozni fogsz!
(édesanya)
Krisztán üzenete édesanya lelki megnyugvásáért. Mikor nincs melletted senki
s úgy érzed, hogy vége,
Kulcsold össze két kezed,
nézz fel az égre.
Ott van Ő, ki meghallgatja
szíved minden bánatát,
Ott van Ő, ki megérti,
hogy neked mennyire fáj.
Ő ott van a lelked mélyén,
ott van, ha fáj a magány,
Ő vigasztal, ha sírni lát,
mert Ő vigyáz Rád.
Imáidban kérjed Őt,
Kérjed, hogy adjon erőt,
Hogy elviseld mi bánt, mi fáj
Kérjed, hogy Ő vigyázzon Rád.
Kérjed, hogy őrízze minden lépésedet,
Kérjed, s Ő mindig ott lesz veled.
" Ha el is mentem, itt leszek veled,
Leszek a lelkeden aranykeret.
Mindig itt leszek titkon, észrevétlen,
Ha el is mentem, itt marad a léptem
Végig kopog az édes otthonon. "
(Goethe)
Kereslek...
"Röpke lepke száll egy kis virágra,
Míg nagyon halkan duruzsol a szél.
Messze mentél, minden olyan árva,
És sajgó lelkem hosszú útra kél."
Velem vagy a napfényben,
velem vagy az esőcseppben,
a harmatban, a hóesésben.
Nem foghatom már a kezed,
örök álom zárja le a szemed.
Mindennap itt vagy velem,
soha el nem múló fájdalommal,
szeretettel őrzöm sok közös emlékeinket.
(édesanya)
Amikor árnyamat felissza a nap,
Keress meg engem a nagy fák alatt,
A hulló levelek mesélnek neked,
Amikor majd én már nem leszek.
Látni fogsz és hallod a hangomat,
Simogasd meg majd akkor az arcomat,
Mert általad, benned élek tovább,
Én sem élhetnék ha te nem volnál,
De amíg te élsz én is itt leszek,
Mindent itt hagyok, semmit nem viszek,
Tied marad az ölelés, tied a szívem,
Ezt nem veheti el tőled már senki sem,
És a szemedet majd bármikor behunyod,
Mint a mesében én azonnal itt vagyok,
És vigyázok rád amíg van benned élet,
Mert amióta nem vagyok, már benned élek.
Várunk haza!
Rólad beszél most is,
mint mindig az este, a szél.
A beálló csend, a hajnal, az éj.
Az ima, az álom,
és minden szavunk.
Várunk haza,
ajtónk nyitva van!
Lehunyt szemem mögött látlak,
Hiszen már csak bennem élsz,
A tegnapok emlékeivel,
Minden utamra elkísérsz...
Krisztián üzenete édesanyának.
Ne sírj Anya, ha hiányzom, csak hívj, hunyd le szemed,
Én szállok hozzád, s ontom beléd szeretetemet!
Hogy mindig érezd, míg vissza nem térek,
Ne sírj, Anya! Szeress! Csak erre kérlek!
Hívta Őt valaki, akit csak Ő látott,
és átölelte csendesen az örökkévalóságot.
Szeretni ment a felhőkön át,
és vele repült az egész világ.
Armand Sully Prudhomme - Sóhaj
Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
imádni híven, nem feledni,
folyton szeretni,
A két karunk felé kitárni,
a semmiségbe nézni, várni,
s ha nem jön, úgy is rámeredni,
mindig szeretni.
Szenvedni, s bírni, egyre bírni.
nem érni el, és sírni, sírni,
elhullani, könnyben feledni,
mindig szeretni.
Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
de láztól és vágytól veretni,
s mindig szeretni.
"Én nem halltam meg. Az, ami nektek voltam,
még mindig vagyok.
Nevezzetek a nevemen,
beszéljetek hozzám
olyan könnyen és egyszerűen,
ahogy mindig.
Nevessetek és gondoljatok rám,
hiszen én itt vagyok veletek,
csak én az út másik oldalán megyek."
Csak nézek az égre, és Ő jut az eszembe.
Ő és minden cselekedete. Van egy dolog, amit tudok,
Vele lehetek, amikor csak akarok.
Csak annyi kell, hogy becsukom a szemem,
És Ő már fogja is a kezem.
Az álom véget ér, én egyedül vagyok,
De még mindig az Ő hangja az, amit hallok.
Újra könnyes szemmel nézek az égre.
HIÁNYZOL - ezt suttogom halkan az égbe.
Krisztián üzenete anyának.
Ha ezüstös éjjen felnézel az égre,
meglelsz ott is a csillagok szemében.
Ott leszek, ott fent a messzi végtelenben,
s boldogan mosolygok, akárcsak életemben.
Csak felnézel az égre és meglelsz ott is,
akárcsak szívedben, ott élek most is.
S gondolataid, ha este nálam járnak,
üzenem egyszer mejd újra látlak.
És majd egyszer, ha utolér a végzet,
utad majd a mennyekben ér véget.
S leülsz küzénk, és nézünk azokra
a gyönyörű, boldog csillagokra.
"Emlékük, mint a lámpafény az estben, Kitündököl és ragyog egyre szebben És melegít, mint kandalló a télben, Derűs szelíden és örök fehéren.
Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként."
Csak pár évet, pár hónapot,
a végtelenben egy napot
Alszol egyedül gyermekem.
Csak egyet álmodsz, és jövök,
A földön itt misem örök,
S melletted leszek újra én.
És rád roskadok, Mindenem.
Ott messze túl a Mindenen,
Ott újra eggyé forradunk.
Köröttünk zeng a végtelen,
De túl a földi életen
Nem érhet többé semmi vész.
S újra viselem gondodat,
Csak még pár földi dolgomat
Elvégzem, s aztán jövök.
Addig az álmod szép legyen,
A másvilági réteken
Szebbek talán az álmok is.
Aludj, aludj, s már ott vagyok,
A végtelenben egy napot
Aludjál addig, gyermekem.
Várlak
"Várlak a hajnal derengésében,
Várlak az est sötétjében.
Várlak, mikor hajam tépi a szél.
Várlak, mikor a Nap útra kél.
Várlak nyáron, várlak télen,
Várlak fényben, sötétségben,
Várlak ébren, várlak álmomban,
Várlak, örökkön örökké, magamban.
Várlak, míg ki nem huny szívemben a fény,
Várlak, míg a nappalt fel nem váltja az éj."
"Ó, hinnem kell, hogy lelked mégis él,
E földi kíntól mentesülten, fénylőn,
Mi vagyunk csak, kiket siratni kell,
Kik itt maradtunk fájdalomban élőn
Tenélküled."
"Csupán ábránd vagy már, fátyolozott lélek,
emlékek függönyén virágzó varázslat.
Szertefoszlanál ha megérintenélek,
rád csak a virrasztó tűnődés találhat.
Nem hozhatlak vissza a túlsó oldalról,
mégis hiszem, újra találkozol velem,
s ez minden magányos órámért kárpótol,
míg magad ölelve, készíted a helyem."
"Valaki végleg elment, egy új állomásra ért,
Búcsúzni nem tudott, egy új világ hívta az ég felé.
Tudom, tudod és érted,
Ide már többé nincs visszaút,
Ha hallod hangom, hát nézz le,
Lepereg filmen újra a múlt.
Valaki végleg elmehet,
Őrizd meg emlékét, és el ne feledd,
Így majd veled lesz mindig,
Lelke szabadon száll,
Vár a túlsó parton,
Hol nincsen határ.
Valaki végleg elmehet,
Őrizd meg emlékét a szívedben,
Akkor veled lesz mindig,
Lelke szabadon száll,
Vár a túlsó parton,
Hol nincsen már több határ.
Valaki végleg elment, remélem, hogy célba ért.
Tegnap még féltett, és éreztem mindig tekintetét.
Tudom, tudod és érted,
Ide már többé nincs visszaút,
Ha hallod hangom, hát nézz le,
Lepereg filmen újra a múlt.
Valaki végleg elmehet...."
Ott vagy most már, ahol senki se lát.
Ott vagy most már, ahol semmi sem fáj!
Ott vagy ahol már nincsenek kérdések.
Ami utánad maradt színtiszta érzések!
Gondolatban sírodnál suttogom a neved.
Gondolatban sírodnál megfogom a kezed.
Gondolatban azt kívánom, hogy legyél itt velem,
És Te ott vagy, mert érzem, hogy szorítod a kezem.
S ha majd én is egyszer lecsukom a szemem,
Ne fájjon már semmi,csak Te ott legyél velem.
Ne sírjon az,ki akkor nem jöhet velem,
Mert aki utánam jön, annak majd én nyújtom a kezem!
Kit lelkünkkel látunk sosem megy el.
Amíg fülünkben cseng tisztán még a hangja -
Egy óvó szempár fentről minket figyel!
Egy angyal vigyáz rád valahol odafenn,
de gyógyírt nem adhat idelenn.
Pedig ha most itt lennél velünk,
Örömünnep lenne e nap nekünk.
S bánatkönnyek helyett
szemünkben fény gyúlna,
a szeretet lenne annak lánggyújtója.
Csillag lettél!
Minden este fent ragyogsz az égen!
Majd gyertyát gyújtok,
s lobogó fényében fohászt mondok:
Lelked nyugodjon békében!
A Nap vigyázzon Rád, míg nem vagyok Veled,
A Hold kísérjen utadon, míg nem fogom a kezed.
A szél derüljön, amikor nevetsz,
De mindig tudd, én ott vagyok Veled.
Egy szál virág, egy gyertyaszál,
Egy fénykép, amin mosolyogsz ránk,
Emléked örökké itt van velünk,
Amíg élünk, Te is élsz velünk!
Mondd, hova tüntél drága gyermekünk......
Emlékezzetek, s kérlek ne felejtsetek!
Emlékezzetek és a végen túl is szeressetek!
Emlékezzetek, s akkor talán örökre veletek lehetek!
Drága Krisztiánom, ma tizenkettő éve amikor azon a vasárnapon úgy döntöttél a mennyországot választod új otthonodnak, összetörve minden álmot, a szülői szíveket. Felfoghatatlan ami azon a napon történt.
Árva szülőkké váltunk.
Távol vagy, de mégis oly közel. Igaz nem láthatunk, nem ölelhetünk át, de jelen vagy a mindennapokban, melyeket időnként botladozva járunk.
A sebek nem gyógyulnak, nem gyógyíthatóak, az eltelt évek megtanítottak velük együtt élni.
Emléked fájdalommal, de szívünk meleg szeretetével őrízzük, míg élünk.
"Hitünk a feltámadás, reményünk a viszontlátás, szeretetünk az emlékezés."
"Itt hagytál engem, búcsú nélkül,
összetörve, reménytelenül.
Nem tudtam Tőled elköszönni,
és sok hibámat jóvátenni.
Már nem tudom elmondani,
mennyire nagyon szeretlek.
Én nem tudok lemondani,
folyton várlak, és kereslek."
"Azt hittem, az a nap a vég,
mikor te angyallá lettél,
s testem csak fél árvaként lép
tovább... magaddal temettél..."
"És ámuló szemem
Könnyezve még kísér,
Midőn mint esti fény,
Már régen eltünél...
Helyetted éj vagyon
És fénylő csillagok,
Minden csillagban egy
Szentelt emlék ragyog."
"Valahol, a fényeken túl, ami szép volt s elmúlt, újra vár
valahol, az árnyakon túl, újra befogad egy távoli táj.
Ahol ő, aki elment már, ott kézen fog majd újra
odaérsz, hol eleven a múlt, mikor elindulsz a végtelen útra.
S az elveszett játékok életre kelnek, és körbe kigyúlnak a fények.
Régen várnak ránk az örökre szépek!"
"Végül elszakad az ezüstkötél,
összetörik az aranypohár,
a korsó eltörik a forrásnál,
és a kerék belezuhan a kútba.
A por visszatér a földbe,
olyan lesz, mint volt,
a lélek pedig visszatér Istenhez,
aki adta."
Némelyek előremennek és várják azokat,
akiknek dolguk van még a földön.
Néha a gyermek megy előre, néha a szülő.
De a teremtő úgy osztotta be , hogy aki
csillagok fölé kerül, legyen, aki várja őt
Drága Krisztiánunk bánatos, összetört szívvel gyújtjuk az emlékezés gyertyáját ezen a végtelenül szomorú napon. Gyertyánk fénye ragyogja be a hozzád vezető utat.
Tizenhárom éve az álmok összetörtek, mint az üvegkorsó, és darabjaira hullottak.
Árva szüleid azóta hordozzák ezt a nehéz keresztet földi életük keskeny ösvényét járva.
Távoli fényben felragyog az arcod, nézzük, ahogy hulló csillagként átsuhansz az égen,
s szívünkben megpihensz, nem kell már félned. Bennünk élsz tovább, és mi őrizzük a fényed.
Távol vagy, de mégis oly közel, az út másik oldalát járva, ahol egyszer találkozni fogunk.
Várj reánk !!!!
Tölts fel Te is képet a képgalériájába 
Új gyertya gyújtása 
Gyertyái (1723 db) 
Üzenet küldése a gyertya gyújtójának 
