Elmentél hát harcoltál de feladtad  megértünk de fájsz nekünk. Angyal voltál s az lettél emléked szívünkben örökké él   NYUGODJ BÉKÉBEN LUCUS S      

Te vagy a legfényesebb csillag, mi felragyog, ha elveszek. Te lettél a legGyönyörűbb szó, mit embernek kimondani lehet. Amit ígértem Neked, betartom! Vagy ne legyen a nevem a Szív Őre, én őrangyalom. Ha visszahozhatna vers, tudod, hogy megírnám. S a perceket, melyeket Nélküled töltök most. . . nem siratnám. Szállj most a széllel, zuhanj minden esőcseppel, táncolj minden napsugáron, túl vagy már a sok fájdalmon. Hálás vagyok, hogy voltál nekem, s csodával ajándékoztad meg az életem. Örökké Életem, örökké. . . (Párod)

2011. november 10. én du- án 15. 30- kor utolso utjára, végső nyughelyére kisértük  rokonunkat a táti temetőben. Mély fájdalommall és fájó szivvel bucsuztunk el töle. Nyugodj békében Zsolti. Emléked szívünkben örökké élni fog ! !

Tóth Bertalan  Ezüstfonál   Közelembe osont a lassú végzet, Szívembe költözött a zord enyészet, Láttam, ahogy a szeme elsötétül, Ahogy virágokat ejt ki kezéből.  Vége volt. A világ megremegett tőle, Ilyen szenvedés nem kínzott előtte. Gomolyogtak bennem a bősz miértek, Bennem a fájdalmak hamuvá égtek.  Felkétlett bennem a Teremtő léte, Néma csend volt felém minden részvéte. Vádoltam magam, vádoltam az Istent, Mert egyikünk sem tett meg érte mindent.  Élete, mint egy fénylő csillagocska, Földi létének ennyi volt kiróva. Lelke útra kelt, emléke megkövült, Eltávozásának csak a menny örült.  Bennem angyali lénye táplál kedélyt, Általa nem érzek már semmi veszélyt. Sorsának ezüstfonala elszakadt, Öröklétbe hullt mosolya itt maradt.

 

Nyugodj békében Imre.

Az Én Drága Édesanyám, aki mindenki Margitkája volt! Szívünkben továbbra is él! 

”Számunkr a Te sohasem leszel halott Örökké élni fogsz mint a csillagok Drága jó szívét, két dolgos kezét Áld meg Atyám. S mi köszönjük, hogy õ lehetett a mi édesapánk. ”

* Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül... váratlanul...

Hosszú betegség után itt hagyott minket! Nyugodj Békében!

 Sajnos ,fáradtan autóbelesetet szenvedett.

"Köszönjük neked, Uram, hogy Ő a miénk volt és az is marad, mert aki él szeretettel szívében, az nem hal meg,csak távol van...\" (Augustinus)

Az én édesanyám , nagyon fáj , a ma napon elhagyott minket. . .

Olyan ember volt ő, aki képes volt egyetlen mosollyal megváltani bárki napját. A családjáért élt, dolgos, tisztességes ember volt. Bár több időnk lett volna. Bár jutott volna idő, a búcsúra. Bár jobban ismertük volna egymást. Bár. . bár. . bár. .   Drága Csabikám, az életben talán nem tőrödtünk egymással eleget, de én így búcsúzom tőled, és tartom fenn az emlékedet. Köszönöm, hogy megismerhettelek, köszönöm a biztató szavakat. Tudom, hogy még találkozunk. Tudom, érzem! ! Nagyon hirtelen mentél el, szinte még itt vagy közöttünk!  Rengetegen szerették, és én szeretném ha lenne egy hely, ha csak az éteren keresztül is, ahol megemlékezhetünk róla!     Csabi!   Hirtelen és gyorsan válasz nélkül távoztál, A búcsúra időt senkinek nem hagytál. Emlékeinkben élsz míg dobog a szívünk, Tudom, hogy odaát újra együtt leszünk. Hatalmas űr amit magad mögött hagytál, Csak egy halovány gyertya ég az asztalnál. Tudom, bármikor is indulok majd le, Nem akadunk össze újra a liftbe. Nem mesélsz majd milyen volt a napod, Milyen gyengék az úton, az autósok. Nem aranyozod be újra a napot, Nem hallhatjuk többet a hangod. Nem záporoznak majd a szavak, A barna szemeid többé nem ragyognak. De tudom egyszer újra találkozunk, És minden elvesztett időt bepótolunk!