Sanko egy életvidám nagyon rendes ember volt. barátságos és segitö kész, mindig megtudta az embereket nevettetni. nagyon fog hiányozni.

Ő a " Főnök" :- ) még most is! ! ! ! ! ! ! ! ! :- (

Ezt a gyertyát Tata emlékére gyújtom, aki annyira szeretett minket, hogy halálával egy újabb életet adott nekünk, hogy könnyebb legyen elviselni az ő hiányát. Hiányzol nekünk Tata! Unokád, Franci " Végleg elmentél hosszú utadra, hangod nem halljuk többé soha. Fájó szívünk felzokog Érted, örökké szeretünk, nem feledünk téged. ”

Drága szüleim, soha nem feldlek benneteket,

 

 

Ő volt a legcsodálatosabb ember, Barátnő a világon! :(

"Ha tudtam volna, hogy utoljára lép ki az ajtón, szorosan átöleltem volna, hogy ne hagyjon itt. Ha tudtam volna, hogy utoljára mosolyog én rám, visszamosolyogtam volna rá én is csendesen és némán. Ha tudtam volna, hogy utoljára hallom a hangját, figyeltem volna Rá, hogy halljam, ha érzem a hiányát. Ha tudtam volna, hogy utoljára kér lehetetlent, még ha tudom is, hogy hiába, megtettem volna mindent. Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó álma, vigyáztam volna, hogy nyugodtan még tovább álmodja. Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó napja, higgye és tudja, hogy szeretem, arra kértem volna. "   "Emlékszel rám, kedves nagymamám? Mikor simogattál, és mellém bújtál? Mikor megfogtad kezem, S azt mondtad nekem, Szeretsz és nem felejtesz, Mikor sírtam a könnyeimet te törölted, Most nincs senki se megtegye, Bágyadt szemed lehunytad örökre, S nem látod arcomat, nem fogod kezem, Szívemet örökre elengedted, . . . S fáj hogy nem foghatom kezed Nélküled végtelen a világ, Mint egy csillag úgy gondolok reád, Édes kedves szerető nagymamám. "   "Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De egy könnycsepp szemünkben Érted él, egy gyertya az asztalon Érted ég. S bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, szívből szeretünk s nem feledünk Téged. "   "Köszönjük hogy éltél és minket szerettél, Nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, ha látni akarunk, felnézünk az égre. Csillagok útján utazol tovább, Ott várj ránk, ha a mi időnk is lejár. "   "Volt valaki, kit nagyon szerettem, De már nincs velünk, elvesztettem. Azt a kedves szívét nem feledem soha Az élet lehet bármilyen mostoha. Őszülő haját, melyet kontyba fogta, Szelíd, meleg arcát, a nap is beragyogta, Szeme volt a jóság, őszinte csillogás, Érzékeny lelkében sok volt az aggódás. Gyermeke, unokája iránt végtelen volt szeretete Tele volt féltéssel, aggódással az ő arany szíve. . . . Ha valami fájt nekem velem szenvedett Ha boldognak látott együtt örvendett. Sírt, ha sírni látott, megvigasztalt, ha valami bántott. Arca sugárzott, melybe az idő jócskán beleszántott, Mosolya gyengéd volt melyet felém árasztott. Élénken él bennem e sok szép emlék róla Próbálok nem gondolni a rosszra csak a jóra, Mert ő egy jó lelkű asszony volt, Ha valami bántotta nem nagyon szólt. Már tizenhét éve az égből figyeli lépteinket, És hogy az élet szép arra sugall minket. Tovább kell, menjünk s éljük életünk. . . De vele elveszett valami, örökre belőlünk. Jutalma legyen örök boldogság a mennyekben, Maradjon meg emléke mindannyiunk szívében. Ő nem más, mint az én drága, jó nagymamám Aki már rég az égből mosolyog le rám. . . "    

Mindenki szerette.

Édesapám 2016. június 30-án életének 69-dik életévében örökre eltávozott közölünk!   Hűvös őszi napon a temetőbe mentem, de akit kerestem, már sehol se leltem. Rátaláltam mégis, neve egy sírkőre vésve, leültem hát csendben, a sír elé a földre. Föld fölötte, föld alatta itt maradt a fájó gyász, nem ölel már többé karja, koporsója néma ház. Nem kelti fel őt már se szó, se könny, se vegyszer, de mi nem feledjük el, hogy itt élt köztünk egyszer. Mécsest gyújtok, s lángjában kirajzolom arcát, újra itt van velem, látom mosolygását. Egy falevelet helyez a szél elém a földre, érzem, jelenlétét, így borul minden zöldbe. Mintha arcom simogatná, oly különös érzés, tudom, hogy jelen van, ez nem lehet kérdés. Arca lassan halványul a lángoló fényben, felállok a földről, s indulnék éppen. Most már elkullogok csendben, szemeim könnyektől törlöm, s szívemben az emlékeket örökké őrzöm.    

"Küzdelmes volt az út, mely most búcsú nélkül hirtelen véget ért, fáradt tested örökre pihenni tért. Végső utadra indultál megnyugodva, gondolatban kisértünk égi otthonodba. Ott fent míg találkozunk, addig is aludd szépen örök álmod."