Egy nagyon jó kollégáért, akire mindig lehetett számítani. SOHA NEM FELEDÜNK.

Zagyvarékas  körzeti  orvosa, alpolgármestere  volt.   ELMENTÉL OTTHONRÓL, NEM GONDOLTÁL ROSSZRA, SZERETTEIDHEZ  SOHA TÖBBÉ  NEM  TÉRTÉL  VISSZA. A TE  SZÍVED NEM  FÁJ,  DE  A  MIÉNK  VÉRZIK, MERT  A  FÁJDALMAT CSAK  AZ  ÉLŐK ÉRZIK.   EMLÉKED  ÖRÖKRE MEGŐRIZZÜK. É

 

Az én Életem! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !  Szeretlek örökre!  

Két nagyszerű ember. Egész életükre jellemző volt a hűség, az egymás iránti tisztelet és szeretet. Legendásan szép, hosszú házasságban éltek, s a Jóisten is szerette ezt a kedves házaspárt, hiszen hoszú földi létet kaptak a Teremtőtől. Három lányuk: Zsuzsi, Klári és Jolika szeretete, ragaszkodása ölelte körül őket és az unokáké. Elsősorban Bernadett és Melinda törődése, akiknek gondoskodása megkönnyítette Kari bácsi és Jolán néni számára az idős korral együttjáró betegségek elviselését. Eltávozásuk még ma is könnyeket csal a szemekbe, hiányukat nagyon nehen viselik a családtagok. Remélem, hogy fentről is ugyanolyan derűvel pillantanak le ránk, még ittlévőkre, mint ahogyan azt a mellékelt fotó készültekor tették. Nyugodjanak békében!

Köszönjük, hogy éltél, és minket szerettél. Nekünk te nem haltál meg csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre. Ha látni akarunk csak fel nézünk az égre. A csillagok útján utazol tovább ott várj ránk, ha a mi időnk is lejár.

Édesanyám emlékére!

  "Elbúcsúzom de ott leszek, ahol a szél zúg a nap nevet.  Elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat. "   "Mit lelkem eddig félve sejtett, Előttem áll a nagy titok, Hogy csak az halt meg, ami nem lett, S az él örökké, ami volt. És nem tudom, mi fáj majd jobban: Mi itt örökre elveszett, Vagy ami él a múltban, s onnan Kivenni többé nem lehet?"                          (Vajda János) "A szeretet nem múlhat el - megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad. Egyetlen dolog szüntetheti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk." "A szeretetben nincs felejtés. Ezért megrendítő, ha elveszítetted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy. Soha senki nem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán."                                                                                                                                         (Müller Péter) "Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, nem jelenti azt, hogy hűtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tűrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz tönkre. Tudom, hogy pillanatnyilag elképzelhetetlen, hogy túltedd magad rajta. Lehetetlen. Felfoghatatlan. Elképzelhetetlen. Nem akarsz túllenni rajta. Miért is akarnál? Nem maradt neked más, csak ez. Nem kellenek a kedves szavak, nem érdekel, mit gondolnak vagy mondanak mások, nem akarod tudni, hogy ők mit éreztek, amikor elvesztettek valakit. Ők nem te vagy, igaz? Ők nem érzik azt, amit te. Az egyetlen dolog, amit akarsz, az, amit nem kaphatsz meg. Elment. Sosem jön vissza. Senki sem tudja milyen érzésl Senki sem tudja milyen az, kinyújtani a kezed, és megérinteni valakit, aki nincs ott és soha nem is lesz. Senki sem ismeri ezt a betöltethetetlen űrt. Senki csak te."    (Kevin Brooks) "Ha a mennybe írhatnék levelet, leírnám benne Neked az érzéseimet. Beleírnám, hogy még mindig Te vagy az egyetlen, akit a legjobban szeretek és megírnám  azt is, hogy Nélküled olykor mennyire szenvedek. Vagy, hogy mióta nem vagy Velem más értelmet kapott az életem és hogy néha Hozzád húz a szívem. A hiányodat pedig gyakran megkönnyezem. Szóval, nem mindig könnyű Nekem. Pedig hidd el, nagyon igyekszem. De azért szokott mosolyogni is a lelkem. Sokszor. Akkor amikor Rád emlékezem. Olyankor eszembe jutnak az együtt töltött csodás évek, s, hogy milyen szép is volt Veled az élet. Gondolatban szinte újraélem az egymásnak adott boldog perceket és a közösen átélt élményeket. De ezek sajnos már csak emlékek. Viszont felejthetetlenek! És azt hiszem ezek azok, amik éltetnek. De hát mivel a mennybe mégsem írhatok levelet, Helyette próbálom érezni a lelkedet, mert így talán megérezheted a leírhatatlan érzéseimet." (Lippai Marianna)                             "A gyász nem múlik el. Nem múlik el, csak körbenövi az  élet. Elöször még  nincs más csak a veszteség. Minden pillanatban. Élesen, kímélet nélkül szakít szét testet, lelket.  Meg kell bolondulni, bele kell pusztulni a fájdalomba. Úgy érezzük nincs tovább.  Ekkora hiánnyal, ekkora űrrel nem lehet tovább élni. Aztán az élet mégiscsak megy tovább. Makacsan halad, pereg az idő. Egyszer eljön a pillanat - ez később, visszatekintve válik világossá - amikor már nem fáj megállás nélkül. Kezdenek lélegzetvételnyi szünetek lenni a kín addig megállíthatatlannak hitt hömpölygésében. Percek, amikor lehet másra figyelni. Szusszanásnyi kis szigetek. Aztán ezekből egyre több lesz. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy reggelente, álom s ébrenlét határát már nem a jeges felismerés  töri át, hogy nincs többé. Aztán, néha már mosolyogni is tudunk, amikor eszünkbe jut: "Hm, emlékszel milyen vicces volt, amikor...!" Az emlékek már nem fájdalmat hoznak, hanem hálát, hogy Ő volt. Idővel lesz öröm, lesz új lendület. Lesznek tervek, és új vágyak is. Lesz béke és elengedés, de a gyász marad, nem csökken. Az élet nő meg körülötte"     "Ha azt mondanám, most is gondolok Rád, ugye nem hinnéd el Nekem. Ha azt mondanám, gyere bújj most Hozzám, vajon megtennéd-e Kedvesem.                                                                   Vannak dolgok a Földön, miket újraélnék szívesen, és ha rajtam múlna újra meg újra csak Te lennél Velem. Csillag vagy nékem, mely száll fenn az égen, oly vonzó a fényed mit nem érek el. Álmomban látlak és minden nap várlak, mert amíg élek Nekem csillag leszel."                                                                  (Ihász Gábor: Csillag vagy Nékem)   "Az élet hosszú vagy rövid, mit számít, öröklét ha vár: lent búcsúzunk, de fent megint találkozunk, hol nincs halál."                   (Emily Bronté) "Én, aki nála jártam, Én, aki rátaláltam, Én tudom, mennyit ér a szó: szerelem. Én, aki megcsókoltam, Én soha nem feledem.. Én aki bíztam benne, Úgy mint az életemben Én, aki ismerhettem, Én, aki elvesztettem, Én soha nem feledem. Hogyha el kellene mondanom, hogy milyen is volt ő, zavarba jönnék. Szürke volt a szeme, vagy kék, már nem tudom... Csak azt tudom, hogy jobban szerettem, Mint bárki mást az életemben. "                                                                                                         

Kedves, jóságos, mindig jóra törekvő " földreszállt angyal" volt, aki csak szépet, s jót hagyott Maga után a földön! Így kell megőriznünk az emlékét! A Fény szülte, a Fény elvitte!

Kincső súlyos szívfejlődési rendellenességg el született. Kincsként csöppent az életünkbe de csak nagyon rövid ideig lehetett velünk. Ha egyszer megtudom, mit rejt az örök álom. Miért létezik halál a világon. Hiszem, hogy nem hideg sirkő lesz a felelet, Hanem boldog folytatás az égben a felhők felett! ! ÖRÖKKÉ SZERETNI FOGLAK! ! ! ! APA . . . . A világ hatalom és értelem Nem értem miért tették ezt velem. Nem pörölök. Élek és hallgatok. Most Angyal, ha vannak Angyalok. De itt lent minden rút és ostoba Nem bocsátom meg senkinek soha. . . MINDIG VELEM LESZEL! ! ! ! ANYA Két szemed gyönyörű tenger tükrében játszad oznak a halacskák, kis kezed alatt szelídülnek felhőkből született báránykák. De látod elhalkult minden állat, hallgat a tücsök a madár. Csodákból faragott bölcsőjében elal udt egy kislány. . . . SZERETÜNK MÍG ÉLÜNK! ! ! ÁLMODJ SZÉPEKET! ! ! ! ANYA ÉS APA

CSUPA JÓSÁG VOLT A LELKE, CSUPA CSUPA SZERETET, ÖRÖMÉT IS ABBAN LELTE, HA MÁSNAK JÓT TEHETETT.  Drága Édesapám Örökké szeretlek és soha nem feled!ek!  Drága Emléked Szívemben Örökké Él! Örökké bánatos  Lányod Renáta!  LELKED REMÉLEM BÉKÉRE TALÁLT, S TE MÁR A MENNYBŐL VIGYÁZOL RÁNK. SOHA NEM FELEDÜNK, SZÍVÜNKBŐL SZERETÜNK, RÁD ÖRÖKKÖN - ÖRÖKKÉ EMLÉKEZÜNK.

 

Váratlanul ért a halál Búcsú nélkül mentél el. Aludd széppen örök álmod Soha nem feledünk el .

Október nyolcadikán a nap ásító sugara másképp kúszott fel a hűvös, rideg párkányra. Seszínűnek tűnt a könnyfátyolon át, homályosan körvonalazva minden őszi fát. Madár se nyitotta dalra zengő torkát, nem fogtam fel a langyos reggel ölelő- meghitt voltát. A süketítő csend hasítva nyilallt elmémbe, csak szívem zokogása hallatszott a nagy, üres térbe' . Az őszi szél füleimbe olyan furcsán súg, szívem olykor fájdalomgörcs közepette rúg. Hiába a tarka- barka levél- kavalkád, sírod némán integet, de nem látja a világ. Könnyeit hullatva vakon rohan tovább, sírok én is az esőben, s nem várok már csodát.

 Mikor gyászolsz, átérzed a fájó veszteséget, a pusztulást, mely szívedbe mélyen beleégett. Lelkedbe, mint dögkeselyű mar bele a bánat, nem is tudtad, hogy van érzés, mely ennyire fájhat. Ám szerettünk elvesztése gyötrőn tanulságos. Ha megérted, értelmet nyer, s talán megnyugvást hoz. Valójában az élete neked volt ajándék, s nem az őrjítő fájdalom volt vele a szándék. Ne a halálára gondolj, hisz többet ért léte! Gondolj inkább a szívednek szép szeretetére, amit Ő irántad érzett, s amit tőle kaptál. Lelki fejlődésed útján általa haladtál. Emlékezz hát szeretettel, emlékezz a múltra, - együtt megélt, szép percekre, együtt bejárt útra! Emlékezz a szeretetre, amit kaptál tőle, s a szívedbe, az életét vésd bele örökre!