Született: 1958. 09. 17. Sátoraljaújhely

Elhunyt: 2015. 10. 23. Alsóberecki





"Mit lelkem eddig félve sejtett,
Előttem áll a nagy titok,
Hogy csak az halt meg, ami nem lett,
S az él örökké, ami volt.

És nem tudom, mi fáj majd jobban:
Mi itt örökre elveszett,
Vagy ami él a múltban, s onnan
Kivenni többé nem lehet?"
                         (Vajda János)


"A szeretet nem múlhat el - megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret.
Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.

Egyetlen dolog szüntetheti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben.
Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk."

"A szeretetben nincs felejtés. Ezért megrendítő, ha elveszítetted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy. Soha senki nem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán."
                                                                                                                                        (Müller Péter)


"Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, nem jelenti azt, hogy hűtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tűrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz tönkre.
Tudom, hogy pillanatnyilag elképzelhetetlen, hogy túltedd magad rajta. Lehetetlen. Felfoghatatlan. Elképzelhetetlen.
Nem akarsz túllenni rajta. Miért is akarnál? Nem maradt neked más, csak ez. Nem kellenek a kedves szavak, nem érdekel, mit gondolnak vagy mondanak mások, nem akarod tudni, hogy ők mit éreztek, amikor elvesztettek valakit.
Ők nem te vagy, igaz? Ők nem érzik azt, amit te. Az egyetlen dolog, amit akarsz, az, amit nem kaphatsz meg. Elment. Sosem jön vissza. Senki sem tudja milyen érzésl Senki sem tudja milyen az, kinyújtani a kezed, és megérinteni valakit, aki nincs ott és soha nem is lesz. Senki sem ismeri ezt a betöltethetetlen űrt. Senki csak te."    (Kevin Brooks)


"Ha a mennybe írhatnék levelet, leírnám benne Neked az érzéseimet. Beleírnám, hogy még mindig Te vagy az egyetlen, akit a legjobban szeretek és megírnám  azt is, hogy Nélküled olykor mennyire szenvedek. Vagy, hogy mióta nem vagy Velem más értelmet kapott az életem és hogy néha Hozzád húz a szívem. A hiányodat pedig gyakran megkönnyezem. Szóval, nem mindig könnyű Nekem. Pedig hidd el, nagyon igyekszem. De azért szokott mosolyogni is a lelkem. Sokszor. Akkor amikor Rád emlékezem. Olyankor eszembe jutnak az együtt töltött csodás évek, s, hogy milyen szép is volt Veled az élet. Gondolatban szinte újraélem az egymásnak adott boldog perceket és a közösen átélt élményeket. De ezek sajnos már csak emlékek. Viszont felejthetetlenek! És azt hiszem ezek azok, amik éltetnek. De hát mivel a mennybe mégsem írhatok levelet, Helyette próbálom érezni a lelkedet, mert így talán megérezheted a leírhatatlan érzéseimet." (Lippai Marianna)

                           
"A gyász nem múlik el. Nem múlik el, csak körbenövi az  élet. Elöször még  nincs más csak a veszteség. Minden pillanatban. Élesen, kímélet nélkül szakít szét testet, lelket.  Meg kell bolondulni, bele kell pusztulni a fájdalomba. Úgy érezzük nincs tovább.  Ekkora hiánnyal, ekkora űrrel nem lehet tovább élni. Aztán az élet mégiscsak megy tovább. Makacsan halad, pereg az idő. Egyszer eljön a pillanat - ez később, visszatekintve válik világossá - amikor már nem fáj megállás nélkül. Kezdenek lélegzetvételnyi szünetek lenni a kín addig megállíthatatlannak hitt hömpölygésében.
Percek, amikor lehet másra figyelni. Szusszanásnyi kis szigetek. Aztán ezekből egyre több lesz. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy reggelente, álom s ébrenlét határát már nem a jeges felismerés  töri át, hogy nincs többé. Aztán, néha már mosolyogni is tudunk, amikor eszünkbe jut: "Hm, emlékszel milyen vicces volt, amikor...!" Az emlékek már nem fájdalmat hoznak, hanem hálát, hogy Ő volt. Idővel lesz öröm, lesz új lendület. Lesznek tervek, és új vágyak is. Lesz béke és elengedés, de a gyász marad, nem csökken. Az élet nő meg körülötte"   


 "Ha azt mondanám, most is gondolok Rád, ugye nem hinnéd el Nekem.
Ha azt mondanám, gyere bújj most Hozzám, vajon megtennéd-e Kedvesem.                                                                  
Vannak dolgok a Földön, miket újraélnék szívesen, és ha rajtam múlna újra meg újra csak Te lennél Velem.
Csillag vagy nékem, mely száll fenn az égen, oly vonzó a fényed mit nem érek el.
Álmomban látlak és minden nap várlak, mert amíg élek Nekem csillag leszel."
                                                                 (Ihász Gábor: Csillag vagy Nékem)