"Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal, És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal. Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata: Mikor a nap lemegy, be áll az éjszaka. "                              Victor Hugo          

 

Aki ismerte Gábort, annak nagyon- nagyon fog hiáyozni! Legfőbbképpen, édesanyjánnak, édesapjának, nagyszülőknek, unokatestvéreknek, rokonoknak, barátainak! Sosem felejtünk el! Szívünkben örökké élni fogsz! ! !

"Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, és nem hisszük el, hogy már Téged hiába várunk. Csak az évek múlnak, feledni nem lehet, hogy fiatalon tört ketté az életed. Temető csendje ad Neked nyugalmat, szívünk bánata örökre megmarad. Vidám arcod nem látjuk többé, de DRÁGA EMLÉKED szívünkben él örökké. "     http://www. youtube. com/watch? v=ZMrVd_YksAY

Igazi ember volt a szó szoros értelmében. Jó humorú, segítőkész és családszeret ő.

egy mindig vidám, mosolygós fiút veszített el a szakma, aki csak a táncnak élt.

 

A világ legjobb anyukája volt a legjobb barátnöm mindenki szerette mindenkinek segített! " Évek múlnak lassan peregve, mint homokórában az aranyló porszemek. Egyedül vagy oly magányos a lelked, s fájdalom démonai mardossák testedet. Hiányzik! Még ezt érzed minden pillanatban, s a lelkedben egy hatalmas üres szakadék van. Megtettél érte mindent, amit csak lehetett, mégis oly fájó a lét s szőrnyű az emlékezet. Szereted őt! Hiába nincs többé már! Egyszer majd begyógyul minden seb, s szívedben újra ragyogni fog a napsugár. "

  " Fekszem egy álomszép réten  s körülöttem táncolnak az angyalok. . .  szaladnék feléd, sietnék hozzád, . . .  De sajnos már nem tudok.  Ha majd leszáll az éj, válassz  magadnak egy szépen fénylő csillagot. . .  Az a fénypont vigyáz majd rád, . . .  Ha hiszed azt, hogy ott vagyok. "     Mondd, egy anya hogy élheti túl… Hogy meghalt a gyermeke…? A csendbe üvöltött szavaim már senki sem hallja Nyakamba már nem fonódik fiamnak karja! Mondd, egy anya hogy élheti túl…? Hogy porban fetrengő lelkemen taposva futok utánad, De soha el nem érlek… A semmibe üvöltöm, gyere vissza, kérlek! Lassan melléd sírom magam az égbe,                                        Ne állj síromnál zokogva, hogy ne félj nélkülem a sötétbe’!                                               Nem vagyok ottan s nem alszom. Mondd, egy anya hogy élheti túl…?                                             A szélben vagyok, ezer fuvallatban, Hogy meghalt méhének gyümölcse,                                           A hóban, mi reád hull lágyan. A fájdalom hegyes nyila hatol a tüdőmbe                                    Én vagyok a csendes eső, hogy szorítsa ki az életet belőle.                                                S az aranylón érő búzamező. Mondd, egy anya hogy élheti túl…?                                             A némaságban vagyok dermedt hajnalokon, A bánat őrült szorítását,                                                            A madár suhogásban égi utakon. A könnyek semmit sem enyhítő sikoltó zuhogását                        Csillagfény vagyok az éjszakában.    Mondd, egy anya hogy élheti túl…?                                             Ott vagyok a kinyíló virágban, A gyermeke halálát…?                                                               S én vagyok a csend az üres szobában.                                                                                               Ott vagyok a madarak zengő dalában,                                                                                               S megannyi csodás dologban.                                                                                               Ne állj hát síromnál zokogva                                                                                               Nem vagok ott, nem vagyok halott!                                                                                                                   ( Mary Elizabeth Frye 1932  )                                                                                    "Van az emlék (...).                                                                                                                           Valaki itt hagyta őket.                                                           Valaki, aki elment.                                                                De hagyott valamit.  Sok emléket.                                                                                           Sokszor felidézhetetlen, már csak foszlányokban, érzésekben, félelmekben, fájdalmakban, apró örömökben, pillanatokban élő emléket. Amelyek itt vannak egy darabka hangban, néhány képben, teleírt füzetekben, néhány hátrahagyott ecsetben, ecsetvonásban.  És benned.  Mert nem csak emléket hagyott.  Annál sokkal többet.  A valóságot.  Az életet.  Az emléket, amely tovább él.  Nem szavakban, nem gondolatokban, nem tettekben, és nem tárgyakban. Hanem magában az életben.  Egy másik életben.  Ami az övé is.  Így válik az emlék jelenné, jövővé.  Lehet ennél többet hagyni? " Csitáry-Hock Tamás                                                                                                "Csak pár évet, pár hónapot,                                                        a végtelenben egy napot                                                           Alszol egyedül gyermekem.                                                                                                                                                                                                            Csak egyet álmodsz, és jövök, A földön itt misem örök, S melletted leszek újra én. És rád roskadok, Mindenem. Ott messze túl a Mindenen, Ott újra eggyé forradunk. Köröttünk zeng a végtelen, De túl a földi életen Nem érhet többé semmi vész. S újra viselem gondodat, Csak még pár földi dolgomat Elvégzem, s aztán jövök. Addig az álmod szép legyen, A másvilági réteken Szebbek talán az álmok is. Aludj, aludj, s már ott vagyok, A végtelenben egy napot Aludjál addig, gyermekem. " Várnai Zseni: A végtelenben egy napot  Sűrűn álltak a csillagok az égen és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. (. . . ) Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odefönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag leszalad a földre.                                                                           Wass Albert  

  Csodálatos apa! Remek férj ! Jó barát ! Nagyszerű munkatárs! Szeretni való ember volt! Addíg vagy boldog míg van ki szeret, aki a bajban megfogja a kezed, s, hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed ha nincs már vele d! Arra gondoltam, elutaznék az égbe, Oda, abba a távoli messzeségbe. A mennyország kapuján bekopognék halkan, Hátha lenne valaki, ki segíthetne rajtam. Kinyitná az ajtót egy meseszép Angyal, Bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal. Vállain szárnyak, glória a fején, Angyal ő valóban, Isten mezején. Megkérdezné tőlem: Hát te honnan jöttél? Hisz még élsz, itt mit keresnél? Elmondanám neki, hogy a szív szavát követtem, Mert ideköltözött, kit oly nagyon szerettem. Nem bírom már nélküle, csak látni szeretném, Könnyes szemmel magamhoz ölelném. Megcsókolnám, arcát, kezét, lépte minden nyomát, Csak hadd lássam egy percre csodás mosolyát. De az Angyal így szól: Menj haza, Kit szerettél, már itt az otthona. Látni fogod Őt, csak hunyd le szépen szemed, S akkor biztos, hogy rögtön észreveszed. Azóta én csukott szemmel járok, Mindennél szebb az, amit így látok. Mert már Ő is egy meseszép Angyal, Bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal!       

Ne sírj azért, mert szeretsz engem! A halál nem jelent semmit. Csupán átmenet a másik oldalra. Az maradtam, aki vagyok, és Te is önmagad vagy. Akik egymásé voltunk, azok vagyunk mindörökre. Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál. Beszélj velem, ahogy mindig szoktál, ne keress új szavakat. Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal, folytasd a kacagásod, nevessünk együtt, mint mindig tettük. Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts! Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz. Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más. A fonalat nem vágta el semmi: miért lennék a gondolataidon kívül. . . Csak mert a szemed most nem lát engem, nem vagyok messze, ne gondold. Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden. Meg fogod találni a lelkemet, és benne egész letisztult, szép, gyöngéd szeretetemet. Kérlek, légy szíves. . . ha lehet, töröld le könnyeidet, és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem. . . Ne sírj azért, mert szeretsz engem! DRÁGA ANYUKÁM ! Nagyon hiányzol ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !   "" Csak néztelek, ahogy az ágyadban fekszel Kezed kezemben nyugodott. . . Szemed már csak merengett, Sosem tudom meg mit látott. . . Talán egy távoli csillagot? Búcsúztál, csak akkor én még nem hittem. . . Tudtam, hogy már nem tehetek semmit, Itt már kevés a szeretet. . . A test feladta harcát És a lélek szabadon repülhet. . . Könnyes szemekkel Elindultál azon a magányos, utolsó úton, Amely a felhők közé vezet, Ahol a sóhajok csenddé szelidülnek,  És, megpihennek a fáradt szívek. . . ""     "" Anyám volt, jogom van hozzá, hogy tudjam, mit gondolt élete utolsó óráiban; anyám volt, joga van hozzá, hogy a síron túl is segítsen, ha szükségem van rá. ""   (Szabó Magda)     "" "Már eltűnt régen a hajó Veled és én még mindig kendőt lengetek. S amíg távolba réved a szemem, arcod vonásait idézgetem. Tengerverés csapdos a partokon, benne hangod zenéjét hallgatom. S a szélben, mely hajamba beletép,  ott érzem még kezed melegét. " "   "" Reményik Sándor - Végrendelet Fáradtságom adom az esti árnynak, Színeimet vissza a szivárványnak. Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek, Mosolygásom az őszi verőfénynek. Sok sötét titkom rábízom a szélre, Semmit se várva és semmit se kérve. Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:  Kétségeim az örvényekbe szórom. A holtom után ne keressetek, Leszek sehol - és mindenütt leszek. ""     Repülj lelkem! Hát véget ért az út, az életjáték, Utolsó lépés csoda, kristály ajándék. Létem üveggömbje millió darabra eltörött, De amit szerettem, mit igazán szerettem- örök. Ne búcsúztass könnyes szemmel, el kell mennem, S mint egy szabad madár, repülj, repülj lelkem!  Kegyes volt hozzám az úr, 86 esztendőt adott, S mind kikhez jó voltam, emlékük maradok. Unokáim szeme tükrében leszek én a fény, Földünk apró kis darabjai közt itt- ott remény. Kócos lánykából, ősz hajú néni lettem, Szememben varázsvilág most is, repülj lelkem! Minden adósságom letudva, minden törlesztve, Nincsen már vállamnak súlyos nagy keresztje. Szívemben béke csillaga, lelkemben szeretet, Öröm az, hogy utolsókig foghatom kezedet. Teljesítve már a kaland, amiért leszülettem, Új csodák várnak másutt, repülj lelkem! Kedvesem szomorún ne állj sírom felett, Orgonabokrod nyíló virága majd én leszek. Vigyázok rád tovább a dalban, fákban, szélben, Őrizd meg életem képét ringató szépségben. Életkabátom elkopott, angyalszárnyra leltem, Hívnak új dimenziók, hát repülj, repülj lelkem!  (Kerner Mariann)   Kórházteremben ülve,  várva, rádöbbenünk az élet fuvolája milyen törékeny hangszer. . . s meglehet eljő a pillanat, melyben nincs esély, hogy játszd el. . . játszd el még egyszer azt a kedves dalt nekünk. . . amit gyerekkorunk óta annyira szeretünk. . .  Édesanyám  arca ráncos, szeme alatt ül a bánat; de még ebben a percben is méltósággal viseli a lázat, amellyel a lét sújtja. . . alázatos mosolya csillan újra, újra. . . Noha fél. . . szeme kérdőn néz: holnap lesz e még remény? ! Mi, akik szeretjük, itt ülünk; a csendbe menekülve, semmit nem tehetünk, csak várunk. Ilyenkor ébred rá az ember: a hatalom Isten kezében van- milyen futóhomok az élet, lélegzetünk milyen bizonytalan. . . Könnyek közt duruzsolt ima hagyja el szánkat: tartsd meg Őt nekünk,  Engedd élni az ÉDESANYÁMAT ! . . .   http://www. youtube. com/watch? v=BpOZ7BM_F6w ( Emlékfilm Édesanyámról )   http://www. youtube. com/watch? v=- MGX8aFQSt8 ( 5 HÓNAPJA MÁR ELMENTÉL, ANYUKÁM ! ! ! :( :(  )   http://www. youtube. com/watch? v=Oc_s_0sxks8 (Virágok, Neked Drága Anyukám , azért , hogy életet adtál nekem ! ! ! 2014 május 21 )   https://www. youtube. com/watch? v=xldfZP_ALqc ( Drága Anyukám ! ! ! A kedvenc dalodat hoztam el , már fél éve , hogy ELMENTÉL ! ! ! ! Annyira hiányzol :( :( Szeretlek ! ! ! ! )   http://www. youtube. com/watch? v=Kolv0FO6S3E ( Drága Anyukám ! Eltelt Nélküled 7 hónap ! ! ! Hiányod egyre fájóbb ! ! ! SZERETLEK ! ! !   https://www. youtube. com/watch? v=16d5l66aB6U Drága Anyukám ! Már 9 hónap eltelt  Nélküled :( :(    Tarsoly Beke Tamás Nekem is fáj ez a nap Nekem is fáj ez a nap. . .   Elveszítettelek. . .   Itt hagytál e földi világban lelassítva időt. . . teret. . .   Hiába telnek nélküled az évek megnyugvást nem adtak. . .   Ilyenkor még jobban hiányzol és újra elsiratlak. . .   Újra eltemetlek lelkem legmélyebb szegletébe s kétségbeesetten kapaszkodok halványuló emlékedbe. . . Drága Mamikám nem feledünk! ELTELT 1 ÉV ! Nyugodj békében drága Anyukám ! https://www. youtube. com/watch? v=TKZwyMyg6sg   DRÁGA ANYUKÁM ! Szeretettel Névnapodra 2015 ANNA nap ! https://www. youtube. com/watch? v=IXHIaePtyIY A sír csak üres doboz. Akit szeretek, él az emlékezetemben, egy széthajtogatott zsebkendőből felszálló illatban, egy hangsúlyban, mely váratlanul eszembe jut, és egy hosszú percre belefeledkezem, míg lehajtom a fejem. Danielle Steel   "Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk,ahol Ő van, oda. Az élet múlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk." "Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod  veszteség volt és pusztulás,  fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.  Csak most kezdek rádöbbenni,  hogy az életed ajándék volt,  s egyre erősödő szeretet maradt utána.  A halál miatti elkeseredés  elpusztította magát a szeretetem tárgyát,  ám a halál ténye  nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam." "Istenem súgd meg neki halkan, lágyan szólj hozzá, hogy ne zavarjam. Álmomban keressen meg engem, még egyszer lássam, hadd öleljem. Nem szólnék róla, tönkretesz a bánat, csak hadd lássam még egyszer drága anyukámat. Had legyen nekem ez a legszebb álmom, Remélem tudja, hogy én minden nap várom..." "A két szemed szeretett legtovább,  Be furcsa szeretet.  A szád már néma volt, de a szemed,  az még beszélt velem.  A kezed már hideg volt, jéghideg,  nem is adtál kezet,  de a szemed még megsimogatott,  nálam feledkezett. " "Van itt egy fénykép, amelyről most is ugyanúgy mosolyogsz rám, mint azelőtt . . . vagy mégsem?  Néma a mosolyod is, hiába kergetőznek játékos árnyak az arcodon, nem szólsz már, csak mosolyogsz némán rám. Soha többé nem szólsz már semmit. . Lélegzetemet visszafojtva nézem a fényképedet, lesem az arcod, a szemed, a szád, belesajdul a szívem az érzésbe, annyira fáj, hogy már mindig csak egy képről mosolyogsz rám! Halkan beszélek hozzád, aztán egyre hangosabban kérdezek, de nem jön a válasz, hát válaszolok én! Mit tehetnék mást? Válaszolok helyetted is, magamnak .....  " Jó volna, ha édesanyám fáradt karjaiban ismét fellelhetném azt a régi biztonságot, mely éreztette velem, bármily galád sorsom, ölének fészkében oltalmat találok. Jó volna hazamenni, s kicsit megpihenni a szőlőlugassal benőtt gangnak hűs kövén, ahol édesanyám mesélt az életről meséket, melyekből áradott a jóság, és áradott a fény. Jó volna még egyszer lágyan megölelni, s megköszönni néki, hogy megszülethettem, s megköszönni azt, hogy az ő lelkéből ered az emberek iránti nagy szeretetem. Jó volna még utoljára kezét csókolgatván egy pillantást vetni könnyező szemére, és szívére rálehelni azt a végtelen nagy hálát, amiért életet adott az övéért cserébe.  

,