A világ legjobb anyukája és felesége volt! Aki ismerte szerette! A családért élt! . A barátai is  bármikor számíthattak rá. Hatalmas veszteség az ő távozása! 

  Hirtelen, de elmentél egy perc alatt, Számunkra csak a fájdalom és a gyász maradt. Kicsordul a könnyünk a sírodnál, Mélységes a fájdalom, hogy távoztál. A búcsúszó, mit nem mondtál el, elmaradt, De szívünkben öröke velünk maradsz.

A világ legjobb édesapja és férje volt! Teljes szívével a családjának élt! Mindenki tisztelte és szerette!

 

" A halál olykor valóban úgy borul rá a világra, mint a felhő a napra, hirtelen értéktelenné válik minden " cselekedetünk és tárgyunk" , s megfoszt bennünket az irántuk tanúsított érdeklődéstől, létezésük törvényszerűség ének és értelmének érzésétől, mindent beborít a szomorúság és az unalom. "

Egy igaz" ősanya" volt! Olyan, aki reggelente megkente, felkockázta falatokra a reggelit, megmelegítette a kakaót, mielőtt felébredtünk. . . . . . . .   Ha meghal egy szerettünk, akinek a halálára nem számítottunk, akkor nem egyszerre veszítjük el. Elapad a postája, elmúlik az illata a párnákról, aztán még a szekrényekben és a fiókokban őrzött ruhákról is. Lassan- lassan gyűlik össze sok apró részletből a hiánya. Újra és újra azt hisszük, hogy ez az a nap - amikor egy hiányzó részlet úgy szíven üt, hogy azt gondoljuk, most éreztem át, hogy eltűnt, mindörökre - , de aztán jön egy új nap, újabb veszteséggel. Hiányzol nekünk, Anya! Mindig csak rád gondolok, és azt szeretném, hogy láthassalak és átölelhesselek, ahogyan te öleltél engem. (. . . ) Gyakran arra gondolok, milyen lett volna, ha Isten úgy akarja, hogy velem maradj. . . Mindig ott van a lelkem mélyén, amit terólad tudok, mert én a te részed vagyok, és te én vagy. Szeretünk, Anya!   A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltűnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted. " A halál után nincs visszatérés, és nem lehet megnézni, miből szálltunk ki. Bocsánatot sem lehet kérni a dologért. Nincs folytatás. . . A halált nem lehet uralni. Mindig ő az, aki felülkerekedik. "

 

Drága, melegszívű, kacagós, okos, szép, főiskolás.

Ne búsuljatok, nekem már nem fáj semmi! Ha eljön az este, csillagként tudok nektek üzenni. Tekintsetek fel az égre, ott fogok ragyogni. Szívetek egy darabja vagyok, amit nem lehet pótolni. "Ne búsuljatok, nekem már nem fáj semmi! Ha eljön az este, csillagként tudok nektek üzenni.  

Nagynéni, Testvér, Anya, Anyós? Nagymama, Dédmama, Felsőmocsoládon mindenki szerette.

Míg éltél szerettünk, meghaltál, soha el nem felejtünk.