Egészségetekre innen fentről!  "Egy könnycsepp a szemünkben Érted él, Egy gyertya az asztalon Érted ég, Egy fénykép, mely őrzi emléked, S egy út, mely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad." "Mérhetetlen fájdalom, ami lelkünket most átjárja, keresünk, hogy hol vagy, de sajnos már hiába. . . Angyalka lettél. . . , felköltöztél az égbe. . . , onnan figyelsz minket - bizonyára - nevetve. Látom, ahogy szemed mosolyog, és azt mondod nekünk: - Gyerekek, ne szomorkodjatok! Köszönjük, hogy a barátod lehettünk, hogy megannyi felejthetetlen percet Veled tölthettünk. Melletted az ember soha nem volt bánatos, csak azt sugalltad mindig, hogy az élet csodálatos. A humorod lehengerlő volt, a jóságod határtalan, minden ember pont ilyen barátot kívánna minduntalan. Soha nem panaszkodtál, én csak arra emlékszem, hogy mindig mosolyogtál. Elragadott tőlünk ez a betegség, pedig Te - hogy legyőzd - mindent megtettél. Bátran szeme közé néztél a halálnak, akkor is amikor már tudtad: nem lehetsz győztese ennek a csatának. . . Erősebb voltál, mint bármelyikünk, akkor miért pont Te mentél el közülünk. . . ? "Álmodtunk egy öregkort csodálatos szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet örök álom zárta le szemedet. Magaddal vitted a fényt a meleget, csak egy sugarat hagytál: az emlékedet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, most is élsz szívünkben, nem feledünk Téged."

 

 

 

Anyukám

 Imádtam, nyugodjon békében!

" Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van, oda. Az élet múlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk. "

"Annyi mindent megtett értünk: óvott, féltett, szeretett, Ennél többet sosem kértünk, hisz már nem is lehetett. Nem vártunk mi sosem tőle ajándékot, kincseket, Ő maga egy nagy csoda volt, hogy közöttünk élhetett. "                      (Máté Rózsika: Nagymama)