"Egy könnycsepp a szemünkben Érted él,
Egy gyertya az asztalon Érted ég,
Egy fénykép, mely őrzi emléked,
S egy út, mely elvitte az életed.
A bánat, a fájdalom örökre megmarad,
Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad."

"Mérhetetlen fájdalom, ami lelkünket most átjárja,
keresünk, hogy hol vagy, de sajnos már hiába. . .
Angyalka lettél. . . , felköltöztél az égbe. . . ,
onnan figyelsz minket - bizonyára - nevetve.
Látom, ahogy szemed mosolyog,
és azt mondod nekünk: - Gyerekek, ne szomorkodjatok!
Köszönjük, hogy a barátod lehettünk,
hogy megannyi felejthetetlen percet Veled tölthettünk.
Melletted az ember soha nem volt bánatos,
csak azt sugalltad mindig, hogy az élet csodálatos.
A humorod lehengerlő volt, a jóságod határtalan,
minden ember pont ilyen barátot kívánna minduntalan.
Soha nem panaszkodtál, én csak arra emlékszem, hogy mindig mosolyogtál.
Elragadott tőlünk ez a betegség,
pedig Te - hogy legyőzd - mindent megtettél.
Bátran szeme közé néztél a halálnak,
akkor is amikor már tudtad: nem lehetsz győztese ennek a csatának. . .
Erősebb voltál, mint bármelyikünk,
akkor miért pont Te mentél el közülünk. . . ?

"Álmodtunk egy öregkort
csodálatos szépet,
de a kegyetlen halál
mindent összetépett.

Szívedben nem volt más,
csak jóság és szeretet
örök álom zárta le
szemedet.

Magaddal vitted a fényt
a meleget,
csak egy sugarat hagytál:
az emlékedet.

Telhetnek hónapok,
múlhatnak évek,
most is élsz szívünkben,
nem feledünk Téged."