RÉSZVÉT

Írta

DR. MADAI GYULA

1881 - 1937

Alig ismerek önmagamra,
Úgy összeszűkült ez a furcsa kamra,
Szívem, amelybe összehordtam
S átéltem a világnak szenvedését,
Elszállt onnan egy őselem: a részvét.

Részvét azért, ki megőszült, ki érett,
Kinek fejére rágyűltek az évek,
Kit szépen földbe tesznek,
Merthogy lefogta két szemét az Isten,
Hogy tetszése port porral elegyítsen.

Negyvenegy évet, negyvenegy keresztet
Hordok már én is. Készülődni kezdek
Fejem fölött bár nap delel még
S méhlepte kertek zsonganak alattam,
Az élet csúcsán mégis túlhaladtam.

Az elmúlás, a test halála régen
Nem az érzelmek költészete nékem,
Nem a könny forró gyöngyözése,
Nem sorsdráma, nem ravatali rózsák,
De bejelentett vendég és – adósság.

Ezért ha hallom harang csendülését
Nem sír szívemben nagy háborgó részvét.
Csak annyit érzek, hogy egy útitársam

Ki vélem egy cél kis dombjának tartott

És egy göröngyön vérzett, most elébem hajtott.

1922.