Ezt a gyertyát
Bánatos családod gyújtotta
Ottóért 6 napja.
Gyújtás oka: 11 éve hogy eé mentél más hazába
Ez a gyertya még 10 óra 7 percig ég
FEKETE SZOMBAT
"Mintha üvegszilánk fúrna a szívembe,
Megint egy szombat, mi elmúlik nélküled.
Gúnyosan kacag ez sötét hétvége,
Ami elrabolta DRÁGA FIAMAT.
Hát ezért vigyáztam olyan gondosan RÁ?
Fekete csipkéjét rám teríti a múlt,
Te a külsőt látod, én azt, mi belül sújt.
Összetört álmaim gurulnak szana szét. . .
A gyász alatt jégé dermedt a SZÍV.
Amikor elmentél, elvited az álmaim, boldogságom.
Kiszakítottad szívem melegét, mintha nem is volna,
Foltozgatom helyét, kitartsak, míg élek Nélküled. . . . Megkopott kifakult a fekete ruha, De szívünkben a gyász,nem szünik meg soha. Szívem minden szeretetével... "A gyász nem múlik el. Nem múlik el, csak körbenövi az élet. Először még nincs más, csak a veszteség. Minden pillanatban. Élesen, kímélet nélkül szakít szét testet és lelket. Meg kell bolondulni, bele kell pusztulni a fájdalomba. Úgy érezzük nincs tovább. Ekkora hiánnyal, ekkora űrrel nem lehet tovább élni. Aztán az élet mégiscsak megy tovább. Makacsan halad, pereg az idő. Egyszer csak eljön a pillanat – ez csak később, visszatekintve válik világossá -, amikor már nem fáj megállás nélkül. Kezdenek lélegzetvételnyi szünetek lenni a kín addig megállíthatatlannak hitt hömpölygésében. Percek, amikor lehet másra is figyelni. zusszanásnyi kis szigetek. Aztán ezekből egyre több lesz. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy reggelente, álom és ébrenlét határát már nem a jeges felismerés töri át, hogy nincs többé. Aztán néha már mosolyogni is tudunk, amikor eszünkbe jut: „Hm, emlékszem milyen vicces volt, amikor....!” Az emlékek már nem fájdalmat hoznak, hanem hálát, hogy ő volt. Idővel lesz új öröm, lesz új lendület. Lesznek tervek, és új vágyak is. Lesz béke és elengedés, de a gyász marad, nem csökken. Az élet nő meg körülötte."
