Drága  Édesanyám,   Molnár Sándorné  Marosi Julianna. . . . JUCIKA. . . . Szerencsétlen  sorsú,   nagyon  beteg  Anyukám,    aki  9 éves  koromtól  egyedül  nevelt.  
Szüleim  nagyon  szerették  egymást,   mégis  elváltak  útjaik. . . .
Nővérem- - és  Bátyám  akkor  már  családosak voltak,    Apám  Budapesten  élt,   Anyukám és  én  pedig Dunaharasztin.
Középiskola   3.   évfolyamát  végeztem,   amikor   tragikus  hirtelenséggel,     hosszú betegség   után  MEGHALT  az  én  SZÉP  Anyukám.
Ő  45  éves  múlt,     én  pedig   18  !   
Nem  tudom  elmondani   azt  a  hatalmas  fájdalmat,   amit   akkor  éreztem. . . .
A  halál soha  nem  jókor  jön,   de  nekem   a  lehető  legrosszabbkor:   egyedül  maradtam,   18 évesen  a  legnagyobb   szükségem  lett  volna  Anyukámra,     tele  kérdésekkel- - - amire  soha  nem  kaptam  választ .
Kétségbe  voltam  esve- - - mi  lesz  ezután ?  
ÉDESANYÁM   NAGYON  HIÁNYZOL.    RITKÁN  MONDTAM  NEKED- - - - - SZERETLEK. . .
Milyen  jó  volna   ha  vissza  lehetne  forgatni,   az  idő  kerekét. . .  
Hiányzol- - - - és  az  idő  nem  gyógyítja  be  a  sebeket. . . . Úgy  szeretnélek  átölelni,   megsimogatni  SZÉP  arcodat,   puszit  adnék Neked  milliót,   és még  egyet. . . . .
Sírodnál  járva,   mindig   elmondok  egy  imát,   mindig  bocsánatot  kérek, ha  éltedben  megbántottalak.
NYUGODJ  BÉKÉBEN  ÉDESANYÁM- - - - hamarosan  találkozunk.