Általános iskolában és gimnáziumban is az osztálytársam, barátnőm volt. Bankár lett belőle majd boldog feleség. Zoltánnal öt gyermeket neveltek szeretetben, nagyon szépen. Türelemmel, hősiesen viselte betegségét, harcolt ellene ameddig tehette. Halála évek múltán is felfoghatatlan és elfogadhatatlan a számomra. Nagyon sokat gondolok rá, de méginkább kedves családjára, szerető férjére és gyönyörű, okos gyermekeire, akiket itthagyott.  

 

Nem múlnak õk el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Õk itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derüs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

(Juhász Gyula: Consolatio)