Született:
1907, 1909 Jósvafő
Elhunyt:
1975, 1980, Kazincbarcika
Álmot őrző tölgyek tövében
hajtom meg én is fejem,
s merengek elrévedve az elmúlt, hosszú éveken.
Földi léptem zaja elhalkul, életem homokja elpereg.
De az emlékemet őrzők szíve sohasem felejti létemet..
Vajon miért is jó temetőbe járni, elporlott testek közt, csendben sírdogálni? Mint kiszáradt kúthoz, jár oda az ember, melyben nincsen élet, honnan vizet sem mer. Minden évben egyszer ünnepelsz egy napot, mintha a szeretted, aznap lenne csak ott. Pedig talán sejted, nem hal meg a lélek, elment kedveseink, másik síkon élnek. Reájuk gondolni, bármelyik nap lehet, sorra felidézni kedves emlékeket. Gyertyákat gyújtani, a lángjukba nézni, a szeretett arcot újra felidézni. Nem kell hát megölni annyi szép virágot, feldíszíteni egy megkövült világot, ami kong a csendtől, lélektelen, rideg, mely a lét súlyától az élőt sem menti meg. Vagy Te másért jársz ki, – bocsánatot kérni? Hiszed, képtelenség másképp utolérni? Ám akit keresel, ott már nem találod, siettetned nem kell korai halálod! Hisz lelkedben ott él, kitörölhetetlen! Mert, hát jó az Isten, sohasem kegyetlen. Kinek sorsa egykor összefutott véled, álmodban, lelkedben újra, újra éled. Újra látni fogod, tudsz vele beszélni, lesz még új esélyed bocsánatát kérni. S Te is megbocsáthatsz régi sérelmeket, megnyugtathatod a nyugtalan lelkedet. Ám ehhez nincs szükség halottak napjára, s nem kell koncentrálni bánatra, halálra, Jobb a szép dolgokat újra felidézni, szeretted szemébe újra belenézni…
Most jövök csak rá, mennyire fáj A nagyszülők által hátrahagyott,
nyomasztó magány
Nagyszüleim emlékére! Régen volt már,
a nyár mikor udvarotokon játszottam
Sokat jelentő emlék,
mely visszatér még álmomban.
Nem tudtam még akkor
mit jelent, hogy vagytok.
Csak most döbbenek rá,
mikor mindnyájan itt hagytok.
Hiányoztok, hiányzik
kedves mosolyotok és a szeretetetek,
amelytől a kihalt táj is kivirágzott,
megelevenedett.
Most jövök csak rá,
mennyire fáj
A nagyszülők által hátrahagyott,
nyomasztó magány.
Mint szilaj fák a tűző naptól,
Úgy óvtátok családotokat
minden bajtól.
S majd, ha az én fámról is
lehull, az utolsó szirom
Remélem, hogy találkozunk,
a túloldalon.
. . fenn , ahol már nem fáj semmi,
S nyugalmadat nem zavarja senki.
Életed elszállt, mint a virágillat,
De emléked ragyog, mint a fényes csillag.
Lelked, mint a fehér galamb, csendesen messzire szállt.
Hiába keresünk, könnyes szemünk már többé nem talál.
De tudjuk, hogy a csillagok közt a legfényesebb te vagy,
Utat mutatsz, mert szívünkben örökre megmaradsz. . .
Első gyertya meggyújtva: 2013. 04. 06.
Tölts fel Te is képet a képgalériájába 
Gyertyái(7 db) 
Oldala