Emlékezés édesanyámra !

Napok óta forrón, perzselőn süt a nap.
Én mégis fázom. Hiányod borzongat.
Mulandóságról suttog a langyos esti szél.
Fű, fa, virág, illat mind- mind Rólad mesél.
Hiányzol. Itt hagytál. Várt egy másik világ,
Hol a lelkek élnek, de nem nyílik virág.
Rád emlékszem. Újra gyermek vagyok.
Szememben az emlékezés fájó könnye ragyog.
Csak ülök magányosan, némán, egyedül,
Fülembe csak a kínzó Bánat hegedül.
Hiányzik a lelkemből egy halk szívdobbanás.
Melyet magával vitt a tavaszi elmúlás.
Fázik a testem, a lelkemtől vacog,
Szememből a könny egyre csak csorog.
Siratom azt, ki elment, itt hagyott,
Azóta feketék a napfényes napok.
Siratom, akinek a génjeit hordozom,
Kinek az emlékét szívemhez simítom,
Ki nélkül ugyan lesznek még holnapok,
De ha rá gondolok, a lelkem felzokog.
Aki már nem fogja hallani soha,
Ahogy azt suttogom: Szeretlek Anya. . .