Tölts fel Te is képet a képgalériájába 
http://youtu. be/NKNdEHfEQfg
Ha az ember odaadja valakinek a szívét, és ez a valaki meghal, akkor magával viszi a szívünket. Az ember meg itt marad, lyukkal a mellkasában, és ezt a lyukat nem tudja semmivel sem kitölteni.
Soha, de soha nem veszítjük el szeretteinket (. . . ) . Ők velünk vannak, nem tűnnek el az életünkből. Csak nem egy szobában vagyunk velük.
Sírhatnékom van, ha eszembe jut
A szeles éj, amelyen elaludt
S valahányszor hörögve sír a szél,
Mindig azt gondolom, hogy ő beszél.
A sír csak üres doboz. Akit szeretek, él az emlékezetemben, egy széthajtogatott zsebkendőből felszálló illatban, egy hangsúlyban, mely váratlanul eszembe jut, és egy hosszú percre belefeledkezem, míg lehajtom a fejem.
Amit gyásznak nevezünk, talán nem is az afölött érzett fájdalom, hogy halottaink nem térhetnek vissza az életbe, hanem fájdalom amiatt, hogy ezt nem is tudjuk kívánni.
A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában sohasem lehet feldolgozni. Az emléke elhalványulhat a szeretett személynek, de a hiánya mindig megmarad.
Ha az ember odaadja valakinek a szívét, és ez a valaki meghal, akkor magával viszi a szívünket. Az ember meg itt marad, lyukkal a mellkasában, és ezt a lyukat nem tudja semmivel sem kitölteni.
Soha, de soha nem veszítjük el szeretteinket (. . . ) . Ők velünk vannak, nem tűnnek el az életünkből. Csak nem egy szobában vagyunk velük.
Sírhatnékom van, ha eszembe jut
A szeles éj, amelyen elaludt
S valahányszor hörögve sír a szél,
Mindig azt gondolom, hogy ő beszél.
A sír csak üres doboz. Akit szeretek, él az emlékezetemben, egy széthajtogatott zsebkendőből felszálló illatban, egy hangsúlyban, mely váratlanul eszembe jut, és egy hosszú percre belefeledkezem, míg lehajtom a fejem.
Amit gyásznak nevezünk, talán nem is az afölött érzett fájdalom, hogy halottaink nem térhetnek vissza az életbe, hanem fájdalom amiatt, hogy ezt nem is tudjuk kívánni.
A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában sohasem lehet feldolgozni. Az emléke elhalványulhat a szeretett személynek, de a hiánya mindig megmarad.
Messze vagy nagyon, de mégis oly’ közel,
Álmomban nyújtom a karom és érzem, átölel,
De itt a reggel, jön az ólomsúlyú ébredés,
Haraggal dobom el a párnát, csalóka tévedés.
Pátyolgatom álmom, de ez nagyon kevés
Vágyom ölelésed, s azt, ahogy szerettél.
Vágyom odabújni hozzád, sírni, örülni veled,
Vágyom megfogni és el nem engedni kezed.
Vágy marad mindez, nem történhet újra,
Nem térhet vissza ki elindult a végtelen útra.
Gyertyái(1 db) 
Oldala