Igaz, hogy most ti, engem temettek.
Én azért most is, itt vagyok veletek!
Lélekben, egy másik dimenzióban.
Januárban, esőben, hóban, fagyban.
Nem látom síró szemeitek, hulló könnyeitek.
Higgyétek el, nekem sem könnyebb!
Nem láthatom csillogó szemetek,
Mint mikor még itt voltam veletek.
Nem érezhetem kezetek melegét,
Mint betegágyamnál, mikor még,
Foghattuk egymás kezét. – Nehéz.
Nehéz a kezem – leteszem.
Nehéz a szemem – lecsukom.
Megyek az úton, de ne sirassatok.
Földi életemből csak ennyi jutott.
Isten, minden embernek kimérte,
Kinek hol a kezdete, és hol a vége. ”
(Kardos Győző)