Nem hittem, hogy létezik barát, Kinek hiánya ennyire fáj!
Kinek itt őrzöm szívemben, minden gondolatát.
Aki tőlem most oly nagyon messze jár, És minden pillanattal nő e távolság. Nem tudtam, hogy van ember,

Kinek hiánya így fájhat!
Kinek sóvárogva vár szívem, egyetlen szavára.
Aki oly sokszor megnevettet, ha szomorú vagyok, És most egyre- egyre csak miatta sírok. Várom már nagyon, hogy újra nekem beszélj, Hogy újra mond: " Azt sem meséltem még…! "
Hogy felcsillanjon szemed, és kedves mosolyod,
És kizárva ilyenkor az egész világot,
Szívem és lelkem csak téged hallgasson. Hiányzol nagyon!