,, Bent égett a tűz, és az este valahogy
olyan otthonos volt,és fájt benne a gondolat,
hogy mindez nem lesz egyszer...
Itt állnak a fák, nézik a házat, és a ház üres lesz.
Teteje beomlik, gerendái elkorhadnak,
ajtaját kidönti a szél,és a karámból
még egy-egy oszlop áll, és aki áthalad erre,
meglátja, és azt mondja: itt valamikor élt valaki.
És aztán továbbmegy. És látja a tisztást, a fákat,
a patakot és az Istenszékét, és minden
éppen olyan lesz, mint most...
csak nem ül senki a küszöbön, mert valaki,
aki itt volt, elment. "
(Wass Albert)