Oly kedves voltál szívünknek,
De egy nap elhívtak a fények.
Megmaradt a keserű bánat s a fájdalom,
S keserves könnycsepp csordul le arcomon.

Az emléked szívünkben él míg élünk,
Az emléked szívünkben él, el nem feledünk.
Tovább élsz, itt legbelül a szívünkben,
S ez elkísér egész életünkben.

De miért ilyen keserves az élet,
Miért kellett pont neked elmenned?
Szívünk gyászol s meghasad a fájdalomtól,
Nem tudunk szabadulni a fájó bánattól.

Nem hiszem el, nem, még most sem, hogy elmentél,
Nem akarom elfogadni a tényt hisz fiatal voltál még alig éltél.
Most már csak könnyes szemmel szótlanul csak állok,
S a régi szép emlékekre gondolok.?

A valóságban mindig egy másik életről álmodtál,

de álmaidban mindig a gyermekeddel játszottál.

Nem találtad a helyed soha e világban,

így hosszú útra keltél, hogy megtaláld azt, a Mennyországban.

A szerelem mire vágytál cserbenhagyott,

A szíved és a lelked ezért tőlünk elbúcsúzott.

Angyal lettél, és majd ha egy napon a felhők felett szállsz,

és onnan ránk találsz, ad egy jelet, hogy tudjuk most éppen itt jársz.