Lovat akartam gyermekkoromban,
Csak kérni kellett s hozták már nyomban.
Alighogy kértem, már ott volt a ló,
Kicsike, mézeskalácsból való.
És én mégis sirva fakadtam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam.

Később, mikor néhány év eltellett,
Nekem megint csak lovacska kellett,
Volt rajta nyereg, gyeplő, takaró,
De ez sem kellett, mert fából való.
És én megint sirva fakadtam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam.

Nagysokára, mikor férfi lettem
S a lovakat már el is felejtettem,
Akkor egy aranyos kocsival óh,
Kapunkba állott négy igazi ló.
És én a kapuba szaladtam,
Egyszer én épp ilyen lovat akartam,
Egyszer én épp ilyen lovat akartam.

Anyámért jöttek, kit ugy szerettem
És én ekkor ujra gyermek lettem.
Mintha csak mondanám: Nézz oda óh,
Milyen szép ez a négy fekete ló!
Aztán ujra sirva fakadtam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam."

Szabédi László

 ÉDESANYÁM! KÖSZÖNET MINDENÉRT...

"Megköszönöm hálás szeretettel,
Azt a sok-sok szépet, jót Anyám.
Amit tőled kaptam életem folyamán,
Hogy neveltél és vigyáztál reám.

Míg köztünk éltél nem fogtam fel én,
A biztos pontot te adtad nekem.
Természetes volt, de ma már tudom,
Egy anya sem bír többet bárkinél.

Erődön túl mily sokat ténykedtél...
Szereteted: maga volt a kincs.
Ezt igazán akkor éreztem át,
Mikor én itt, s Te már odaát.

Színtelen lett nélküled az élet,
Hiányod pótolni nem lehet.
Megcsókolnám százszor a kezed,
Mely simogatva engem szeretett.

Sírod előtt szívszorongva állok,
Oly jó volna, ha itt lennél velem.
Emlékképed átölelve tartom:
Édesanyám, hiányzol nagyon!"

/Lengyel Jolán/