"Leállt a szív, mely értünk dobogott,
Pihen a kéz, mely értünk dolgozott.
Számomra Te sosem leszel halott,
Örökké élni fogsz, mint a csillagok.
Tiéd a csend és a nyugalom,
miénk a könny és az örök fájdalom.
Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél,
nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél.
Egy reményünk van, mi éltet és vezet,
hogy egyszer majd mind találkozunk veled."

"Kell még egy szó,
mielőtt mennél.
Kell még egy ölelés,
ami végig elkísér.
Az úton majd néha, 
gondolj reám - 
ez a föld a tiéd,
ha elmész visszavár!
Nézz rám és lásd
csillagokra lépsz,
nézz rám tovatűnt 
a régi szenvedés,
hol a fák az égig érnek
ott megérint a fény.
Tudod jól, hova mész - 
de végül hazatérsz!"