Búcsúzom kedvesem
A szemedbe néztem és megállt a pillanat,
csendesen mellettünk oly sok év elhaladt.
A napok, az órák, évekké váltak,
azt hittem soha, soha meg nem állnak.

Te úgy intézted e világot,
csak nekem nyíltak a virágok.
Nekem dalolt a madár a fán,
a nap is boldogan sütött le rám.

Utolsó napunkon, szép szemedben,
még ott volt az a huncut szikra.
Tíz körömmel húzott volna,
az élõk sorába vissza.

De elfáradt tested, a betegség
már nem engedte szabadon.
Azt ígérted velem maradsz,
S már nem foghatlak szavadon.

A fájdalom egyre nõtt,
mikor a szívem megszakadt,
abban a percben ott legbelül,
én megtaláltalak.