Állok az öreg tölgy alatt,
Szemem egy hantra mered,
Virágok nyílnak rajta,
Felettük kereszten a neved.

Hosszú útra mentél
Nem tudhatom hova,
Lelkem gyötrében élek:
Látlak még valaha?

Kétségek közt hajózom
Érzelmek nyugtalan tengerén,
Néha felejtődik a bánat
Míg új erőt ad a remény.

Hisz’ jó lenne hinni
Egy boldog találkozást,
Mely örökre feloldaná
Szívem mélyén a gyászt.

Mert halál már nem rémiszt,
Félelmet nem kelt bennem,
Türelemmel várom időm,
Mikor majd hozzád kell mennem.

Mert megváltozott a világ:
Már minden csak üres jövő,
Állok a sírod előtt
S magányom egyre nő.

Hiányzol öcsikém! ! !