Mennyi szépet meséltetek míg Mi ölelő karotok közt pihentünk,
szavaitok gyémántként ragyogtak, miközben Rátok figyeltünk.
A mosoly játszóteret épített az arcunkon magának,
s ajkunk puha szélét használta kényelmes hintának.

Meséltetek arról, hogy a nap mitől oly fényes,
s ha elé áll egy felhő, miért lesz hirtelen mérges.
Hisz oly sokan várják, hogy fényt fessen az égre,
s megfürödjenek sugarai bársonyos melegébe.

Meséltetek a fákról, miért nőnek oly magasra,
és hogy varr nekik új ruhát a természet tavaszra.
S mennyi kismadarat bújtatnak az árnyékos ágak,
s miért zümmögnek vidáman a méhek, ha arra járnak.

Meséltetek a pillangóról, kinek fátyol a szárnya,
s hogy miről suttoghat, mikor rászáll egy virágra.
És ha eljön az este, szirmok közt veti meg az ágyát,
varázspálcás tündérek színezik ki az álmát.

Meséltetek arról, hogy mi tesz boldoggá egy szívet,
s hogy óvni kell a pillanatot, s őrizni a hitet.
Mindig azt mondtátok, hogy nincs mitől félni,
de azt nem meséltétek soha, hogy fogunk Nélkületek élni!