„Valami nincs sehol...

A Mindenségből hiányzik egy csillag,
      – a Mindenségből hiányzik valami.

A Világból hiányzik a mi világunk,

      – a Világból hiányzik valami...”

Kedves Rokonaink, Barátaink, Ismerőseink!

Megtörten keressük a szavakat az elmondhatatlanra:

Gyermekünk, dr Hajdú Attila Balázs január 14-én délután feladta a földi létet, valahonnan a csillagokból néz le a ma 3 éves kisfiára, gyermekének nővérére és édesanyjára, anyósára, ránk, a szüleire, szerető nővérére, minden rokonra, barátra, munkatársra, ismerősre.

Élt 35 küzdelmes, de boldog évet, és most végtelen az űr, amit ránk hagyott.

Felfoghatatlan, hogy a mindig vidám, mindenkin segíteni próbáló, csendes, szorgalmas, felnőtt életét szinte végig tanuló Attila miért választotta az élet helyett az elmúlást. Elvégezte a RTF-et, annak mester szakát, a jogi egyetemet, tavaly szakvizsgát tett. Jött Bence, alig másfél éve a házasságkötés.

Felfoghatatlan és érthetetlen, mi lehetett az a rettenetes lelki teher, amit már nem bírt elviselni.

Felfoghatatlan, hiszen halála előtt nem sokkal még felhívott bennünket, majd feleségét azzal, hogy készül hazamenni. Rendezte a júliusra tervezett nyaralás adminisztrációját.

Röviddel később már nem reagált a hívásokra, üzenetekre és nem fog soha többé felelni, bármennyire is szeretnénk, hogy még egyszer ránk mosolyogjon, megölelhessük, s nem mondja többé: „drága édesanyám!”.

Magunknak tehetjük, s tesszük fel számolatlanul a kérdéseket: mit rontottunk el, mit nem vettünk észre, amivel szalmaszálnyi reményt nyújthattunk volna az élethez.

Tisztelt rokonok, barátok! Nagyon kérem, ne hívjatok. Nincs erőnk, magunk próbálunk állva maradni, egymást támogatjuk.

Gyújtsatok egy szál gyertyát, idézzétek fel kedves mosolyát, alakját, s őrizzétek meg emlékezetetekben.

A továbbiakról később tájékoztatunk.

A gyászoló család