Hatalmas szívében mindenki számára volt hely, jelenlétével erőt sugárzott, arcán mindig mosoly ült.

 

 

A halál nem jelent semmit. Csupán átmentem a másik oldalra.  Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy. Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre. Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál. Beszélj velem, ahogy mindig szoktál, ne keress új szavakat. Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal, folytasd kacagásod, nevessünk együtt, mint mindig tettük. Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts. Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is hallható volt. Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz. Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más. A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék a gondolataidon kívül. ? csak mert a szemed nem lát. . . Nem vagyok messze, ne gondold. Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden. Meg is fogod találni a lelkemet, és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetemet.  

Kérlek, légy szíves. . . ha lehet, töröld le könnyeidet
és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.

Szent Ágoston

/Hiszem, ezek mögött a szavak mögött igazság van, mert nem lehet, hogy csak ennyi az élet! /

 

 " Az emberek úgy beszélnek a bánatról, mintha az valami puha, nedves, könnyes valami lenne. Pedig a mélységes, valóságos bánatban nincsen semmi puhaság, a valóságos bánat, az igazi gyász és fájdalom kemény mint a kő, és éget mint a tűz. Kiégeti a szívet, sziklák súlyával összezúzza a lelket. Mindent elpusztít, és hiába, hogy a szíved dobog tovább nem áll meg, meghalsz(. . . ) Minden, ami addig biztos volt, amit valóságosnak hittél, véget ér. " (Laurell Kaye Hamilton)